Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
Visszaemlékezések, szakmai értékelések, elemzések
1956-ban a mintakészítő üzem munkástanácsa behívta a fiatal mérnököt és közölték vele, a munkások őrá szavaztak, vállalja-e a vezetést. „- Szívesen vállalom - mondta -, de mielőtt tárgyalunk a dologról, kijelentem, hogy én kommunista vagyok, ez a rendszer nevelt, taníttatott.” Teljes szívvel hitt a rendszer igazában, a munkásosztály hatalmának meg- győződéses képviselője volt. A munkástanács tagjai, a munkások józan ítéletére alapozva mellette döntöttek, így lett üzemvezető ott, ahol mint tanuló kezdte a munkát. 1964-től a vasöntödében mint a gyáregység főmérnöke, majd mint gyáregységvezető dolgozott 1967-ig. 1967 és 1970 között a Szovjet Tudományos Akadémia Technikai Kibernetikai Kutatóintézetében, Minszkben aspiránsként dolgozott. Disszertációjában olyan kibernetikai berendezéseket dolgozott ki, amelyekben együttesen megtalálhatóak a rajzolvasás automatikus rendszerei, a térbeli alak reprodukálása és ennek vezérlésével bonyolult alakzatú öntőformák gyártása. 1970. november 9-én, kiváló minősítéssel megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa címet. A minősítő bizottság javaslatára jogot nyert a nagydoktori cím megvédésére is. De ennek elvégzéséhez már nem volt türelme. Vágyódott haza a családjához. Hazajött, mert úgy érezte, már bizonyított. Nem vágyott tudományos pályára, inkább szervező, irányító, „örökmozgó” habitusú ember volt. Tudományos kutató munkája elvégzése után visszakerült a gyárba. Először műszaki gazdasági tanácsadó, később termelési felügyelő lett, majd 1972-ben gazdasági igazgatónak nevezték ki. Mint műszaki embernek, a gazdasági igazgatóság új kihívást jelentett. De nem szégyellt régi, nyugdíjas szakemberektől és kollégáktól tanulni. Nagyon komolyan vette beosztását és addig nem nyugodott, míg minden részletben nem érezte magát tájékozottnak. Ez a pénzügyekben való tájékozottság, jártasság nagy segítségére volt vezérigazgatóságának idején. Nagyon kevés szabad ideje volt, de sosem unatkozott. Mindig talált valami érdekes területet -, hobbit - amibe beleásta magát, amivel foglalkozott. Ilyen tudományterület volt például a régészet. Számtalan könyvet olvasott ebben a témában, sőt kislányaival a Bükkszentlászló melletti szántófóldön, az egykori avarsánc helyén, lelkesen kutattak és gyűjtöttek mindenféle cseréptöredéket. Mindig büszkén mutatta azt a valódi avarkori kőorsót, amit a szántófóldön talált. Remek kézügyessége fa- és kőfaragásain is meglátszott. Érdekelte a numizmatika is, de a régi pénzek mellett a régi könyveknek, kódexeknek is szinte szakértőjévé vált. Ha ilyen régi kódexek kerültek a kezébe, szívesen próbálkozott az iniciálék másolásával is. Szenvedélyesen olvasott, egyebek mellett a csillagászat is foglalkoztatta, olyannyira, hogy távcsövet épített, de amikor egy televíziós híradásból arról értesült, hogy egy tanyasi iskolában csillagászattal szeretnének foglalkozni, elküldte nekik a távcsövet. Empatikus képességének, szociális érzékenységének, segíteni akarásának bizonyítéka például az is, hogy amikor 1981-ben Olaszliszka plébánosa felkereste és „harangjuk szétszakadt szívének” újjáöntését kérte, azonnal segített. Sok minden érdekelte tehát, de igazi szenvedélye a gyár volt. Mindent szeretett a gyárban. A munkások közt sok barátja volt. Gyakran mondta, „Aki naponta látja, hogy a martinban, a hengerdében vagy az öntödében milyen keményen dolgoznak az emberek, hogy a rekkenő hőségben éppoly becsülettel helytállnak, mint a dermesztő hidegben, az nem felejthet el munkásfejjel gondolkodni, bármily magas posztra is jut. Aki a munkát becsüli, az a kétkezi munkást is tiszteli. ” 293
