Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
Visszaemlékezések, szakmai értékelések, elemzések
A diósgyőri acélöntődé szakosítása 1935-1944 között még nem történt meg. Az öntödében a „verébpatkónak” becézett apró pár dekás öntvényektől a nagy méretű és súlyú öntvényekig minden rendelést elfogadott és valamennyi rendelőjét gondosan a rendelő kívánsága szerint kielégített. Ebben az időszakban gyártott legsúlyosabb öntvény egy kovácspöröly alap volt. Ennek súlya kész állapotban 82 tonna volt. A nagy súlya miatt az öntvényt csak a Martinacélműben lehetett leönteni. Ott is formázták be az egyik öntőgödörbe. A lehűlt öntvény kiemelése előtt az öntvény nem volt kellőképpen körülásva s ezért ráerősített vastag drótkötél anélkül, hogy az öntvény megmozdult volna, elszakadt. Az emelést végző 60 tonnás emelőképességre jelölt daru a pályájáról mintegy fél méterre felugrott. Szerencsére az ijedtségen kívül más baj nem történt. Az öntvény teljes körülásása után a kb. 100 t nyerssúlyú öntvényt a 60 tonnás daru simán kiemelte és kocsira tette... A daruk történetéhez tartozik még az öntvénykikészítő műhely két, az alsó favázas csarnokában még ma is látható a kézzel hajtott 30 tonna teherbírású úgynevezett galláncos daru. Ennek működtetéséhez 12 erős ember kellett. 4 fő a daruhidat, 4 fő a macska mozgatást és 4 fő az emelő meghajtó karját forgatta. A csarnokok déli végein lévő lágyítókemencékre ezekkel a darukkal rakták fel és le a nehéz öntvényeket, amik között nemegyszer 50 tonnánál súlyosabb is akadt. Régebben ezzel a daruval még öntöttek is. Ha üstlyukadás vagy nagyobb formafolyás miatt nagy hő csapódott fel, a darun lévőknek menekülniük kellett. Ezt azzal tették lehetővé, hogy a favázas épületen a daruhíd magasságában az összes ablak nyitható volt, amin át az épületen kívülre lehetett jutni és ott a vaskorláton csüngve a földre vezető létrát légtornász módon megközelíteni. 307. Fejlődés a két világháború között II. Nyizsnyánszky Tibor oki. kohómérnök, nyugalmazott öntödei gyáregységvezető: A gyár működése (1867-1945) Kohászat, 1996. 4. 121. (részlet) Az I. világháborút követő visszaesés a gyár életében 1927-ig tartott. Ekkor az SM-acélműben 11 db kemence működött. 1923-ban kikísérletezték a rugóacélok gyártástechnológiáját. A korszerűtlenné vált tégelyacélművet 1926-ban megszűntették, de az ötvözött acélokra irányuló kereslet növekedése új elektroke- mencével, új elektroacélmű létrehozásának igényét vetette fel. Fokozatosan tovább nőtt és teijedt a diósgyőri acélok hírneve, nem is alaptalanul: az acélok minőségi választékának folyamatos fenntartására, bővítésére - a gazdaságos üzemeltetés feltételeit is biztosítva — a legkiválóbb kohász szakembereket hozták Diósgyőrbe. így Kerpely Kálmán kohómérnököt az akkori Romániából, aki a fokozódó ötvözött acél-igények kielégítésében játszott fontos szerepet. 1929-ben e program keretében helyezték üzembe a 10 tonnás Héroult-rendszerű ívfényes kemencét. így váltak a diósgyőri nemesacélok a magyar gépipari vállalatok nélkülözhetetlen alapanyagaivá, versenyezve a külhoni gyárak hasonló termékeivel. A rohamosan bővülő acélféleségek kínálata arra késztette az acélmű és a metallográfiái osztály szakértőit, hogy összefoglaló acélkatalógust készítsenek. Ez a szép kiállítású katalógus szemléletesen mutatta be a diósgyőri acélok teljes választé229
