Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
Visszaemlékezések, szakmai értékelések, elemzések
kát, egyben példaadó gyártmányismertető' kézikönyv is volt. 1927-ben volt a régi Martinban az utolsó csapolás, majd a helyén épült fel az új elektroacélmű, ahol 1929. január 10-én csapolták az első adagot. Ez később a - mi korosztályunk által ismert - XIV. számú DEMAG-kemence lett. 1929. és 1933. között a világgazdaság nagy válságát a diósgyőri üzemek is megszenvedték, de ez alatt sem szakadt meg az üzemek korszerűsítésének folyamata: ennek során egy 300 kg-os nagyfrekvenciás, indukciós kemencét helyeztek 1931 májusában üzembe a különleges rozsdamentes és saválló acélok gyártására. Az 1930-as évek kezdetén már érezhetővé vált a háborús készülődés az acéligény fokozódásában. 1933-ban egy az SM- és az elektroacélgyártást kombináló kemencét helyeztek üzembe: ez az olvasztáshoz és a frissítéshez a műben képződő olcsóbb gázokat hasznosította, míg a finomítás és az ötvözés hőigényét már villamos energiával biztosították. Az eljárás költségcsökkentő hatású volt. Később, a háború derekán (1943-ban) újabb kombinált kemencét is üzembe helyeztek. A későbbiekben jelentkező kénszennyeződések miatt a kemencében történő kéntelenítés igen sok gondot okozott, a kívánt eredmények is elmaradtak, ezért a kombinált kemencéket megszüntették. A harmincas évek második felében a vasgyár további nemzetközi sikerekkel gazdagította hírnevét:- ötvözött acéljai teret nyertek a Balkán országaiban, az ismerten erős osztrák és csehszlovák kohászati cégek versenyében;- elismeréssel nyugtázták a nemzetközi átvételi irodák a diósgyőri hajólemez és hajószögacél termékeket („zórés-vas”);- az olasz hajógyárak igényeinek növekedése a hengerelt termékek mellett az acélöntvényekre is kiterjedt, a rendelők megelégedettségére;- a Kandó-féle villamos és a hagyományos, 424-es gőzmozdonyok keretlemezeit, acélöntvényeit sikerrel gyártották;- a diósgyőri ötvözött, húzott, hántolt és csiszolt termékek eljutnak a Szovjetunióba, a szádfalvasak Szudánba, a vasúti felépítményanyagok Indiába. A második világháború kitörésével járó gondok erősen hatottak a gyár életére is, haditermelést vezettek be:- fokozódott az ötvözőanyag-hiány;- az SM-acélműben a tervezett fejlesztések elmaradtak, az országos hulladékvas hiányt - nyersvasból, hulladék vasat pótló középtermék gyártással - kellett enyhíteni. Erőteljes, szellemileg, szakmailag jól szervezett irányítással törekedett a gyár együttese a nehéz feladatokat teljesíteni. Meg kell említeni e helyen is - mások érdemeinek elhalványítása nélkül - a kor egyik kiváló, fáradságot nem ismerő vaskohómérnökének munkásságát, akit a kombinált SM-kemencék létrehozójaként is ismerünk, majd az elektroacélmű vezetője lett: Weigelsbergi Weigl Ernőt. Gyakorlati üzemi munkássága mellett az ő tudományos munkája: a „Takarékacélok” c. műve 1943-ban került kiadásra. 230
