Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
VII. A privatizáció és drámai következményei (1992-2005)
20 ezer tonna acélt kellene a cégnek gyártania s azt jó áron értékesítenie (ezt tavaly az olaszoknak nem sikerült elérniük). Kovács viszont azt mondta a HVG-nek, hogy sikerült új partnereket felkutatniuk, s a régiekből is megmaradt néhány, így a következő' három-négy hónapra már vannak értékesítési szerződéseik. Aggályos lehet ugyanakkor az eladási ár is, hiszen a bizonytalan termelésével kétes hírnevet szerzett cég pozíciója az áralkuban nem tűnik erősnek: túlkínálat mellett kellene a tavalyi kilogrammonkénti 87 forintos átlagárat megemelnie. Vő. 289. 2004 294. Diósgyőri válság, izmozó politikusok Népszabadság, 2004. 06. 07. 11. (részlet) A várakozás, a bizonytalanság - csak az ne lenne. Sok diósgyőri kohász tán még azt is jobban viselné ennél, ha belemondanák az arcukba, hogy kész, vége, tessék a pénztárhoz fáradni a végkielégítésért. Egyetlen esetben nyerne utólag is némi értelmet az utóbbi hónapok-évek huzavonája. Akkor, ha a még mindig több mint ezer embert foglalkoztató gyár végre olyan tulajdonos kezébe kerülne, aki - amely hosszú távon is termelni akar - és tud! - a Lenin Kohászati Művek maradékán. Ott, ahol a rendszerváltozás óta eladás-csőd-felszámolás-új tulajdonos körforgásába, leállás-újraindítás-leállás szomorú ciklusába szédül bele még a kívülálló is. Miközben a mindenkori kormányok hol így, hol úgy, de összességében tízmilliárdokkal próbálták oltani a tüzet. Mindig akadtak ugyan, akik anyagilag jól jártak e zavaros folyamattal, de ezek sosem a béremelésből is jó ideje kimaradó, harmadik hónapja ismét kényszerszabadságon lévő alkalmazottak voltak. Hogy egyáltalán marad-e újabb esélye a diósgyőri kohászatnak, az akkor derül ki, ha a felszámoló bejelenti: a kilétét még titkoló három (két hazai és egy külhoni) ajánlattevő valamelyikével szerződést akar kötni a DAM-Steel eladásáról. A politikusok addig is izmoznak egy kicsit. A helyi (az MDF-fel és egy civilnek induló szervezettel hármasfogatot alkotó) fideszesek a napokban már másodszor próbálták elérni, hogy Miskolc közgyűlése felterjesztéssel forduljon a diósgyőri kohászat megmentése ügyében a miniszter- elnökhöz. Gondolná az egyszeri halandó, hogy ez nem kerül semmibe, tehát akkor egyhangúlag is megszavazhatja a szocialista-szabaddemokrata többségű testület. De nem. A várost irányító (szocialista-szabaddemokrata) koalíció tagjai azt mondják, a kormány már megtette, amit tehetett (legutóbb több mint egymilliárd forinttal segítette a foglalkoztatás fenntartását), a felszámolás szigorúan szabályozott folyamatába pedig úgysem avatkozhat be, ráadásul kötik az EU versenytisztasági korlátái is. Az ellenzék viszont megdöbbentőnek tartja, hogy a helyi MSZP-sek - idézem - nem tartanak igényt a kormány segítségére. Akkor, amikor ugyanez a kormány kétmilliárd forinttal segítette a Dunaferrt, az állami tulajdonú MFB pedig tizenkét milliárdos hitelt vállalt ott át, teszik hozzá. Az egyetlen független képviselő, Balázsi Tibor sem érti, hogy a közgyűlési többség miért vette le a napirendről a 208
