Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1920-2005 -Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 13. (Miskolc, 2006)
IV. A Tervszerű Fejlődés Időszaka (1957-1967)
került. Sztéhlik László és Gombos Sándor műszaki dolgozók javaslatára csó'posta hálózatot építettek. Ezen, sűrített levegő' nyomásával hat-nyolc másodperc alatt juttatják el az elemzésre váró darabokat az anyagvizsgálókhoz. 160. Átépül a nagyolvasztó Magyar Távirati Iroda 1962. szeptember 17. Az LKM legnagyobb vasolvasztójának, a 700 m3-es 3-as kohójának átépítését kezdték el. A nagyarányú, több mint hatvanmillió forint költséggel járó munkára, amelyben 34 vállalat ezerkétszáz dolgozója vesz részt, kilencven napot irányoztak eló', a dolgozók azonban a pártkongresszus tiszteletére vállalták, hogy a javítási idó't hetvenöt napra rövidítik. A gyári KISZ fiatalok kétezer órai társadalmi munkával támogatják az építést. 1963 161. A gyár országos jelentősége Valkó Márton: KM TDGY 99.115.1. Az LKM jelentó'ségét a magyar vaskohászaton és ezen keresztül népgazdaságunkon belül mutatja a kohászati termékek gyártásában való részesedésünk: 1962-es adatok szerint a magyar nyersvas termelés 32,5%-át, acéltermelés 34,5%-át, ötvözött acéltermelés 74,5%-át hengerelt fazonáru 30,2%-át gyártotta vállalatunk. Különleges helyzettel rendelkezünk a gyártási profil szempontjából is:- Acélöntödénk (nagysúlyú egyedi gyártás): turbina öntvény, csó'gyári öntvények, blokksori öntvények stb. Vasöntödénk egyedi nagyöntvények: henger, kokil- la. Nagykovácsműhelyünk egyedi nagy darabok, Diesel tengelyek, vasúti abroncs, tárcsa és tengely. Rúdhúzó üzemünk (különböző' speciális hántolt, csiszolt anyagok a gépipar részére) Ezek és az itt fel nem sorolt üzemeink jelenleg kb. 1 100 különböző gyárt- mányfajtát és ezen belül méret és minőség megkülönböztetés szám szerint ennek kb. 10 szeresét kitevő termékféleséget állítanak elő. Vállalatunk sajátossága, a többi kohászati üzemektől való különbözősége a gyártási profil, az alkalmazott technológiák tekintetében és erre építve bizonyos mértékig a szervezeti felépítésben is megmutatkozik: a. / közismert a gyár és egyes alapvető termelő berendezéseink öregsége, (a legforszírozottabb termelés a több mint 50 éves blokksorunkon folyik, vagy a finomhengermű sorainak példái). b. / az ötvözött acélgyártás jelentős részét végezzük. Különleges gyártmányok előállítására vagyunk kijelölve. Az ötvözött acéltermelés 4 év alatt 92%-kal fejlődött. d./ sajátos, jóllehet nem egyedülálló, termelőegységeink szűk elrendezése, ami a belső anyagmozgatást determinálja, (amíg az acélműi öntecsből vagy idegen bugából hengerműveinkben ill. kovácsüzemünkben késztermék lesz, legkedvezőbb esetben egy, legkedvezőtlenebb esetben 8 egymást keresztező irányú, több km hosszúságú útvonalat tesz meg gyáron belül. A vállalat összlétszáma 19 114. 110