Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)

A gyáralapítás küzdelmei csaknem egy évtizedet foglaltak le, s ez idő alatt kulturális szempontból csupán annyi történt, hogy a gyár területén letelepedett munkások gyermekei, a törvényben előírt tankötelezettségnek eleget tehettek. A nyolcvanas években azonban az iskolai törekvések hova-tovább fokozottabb mértékben léptek előtérbe, aminek kézzel fogható eredménye az lett, hogy 1888ban az addig fennálló és a pénzügyminiszter fennhatósága alatt álló, úgynevezett „kincstári iskola" államosíttatott és megfelelő épületekkel a m.kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszternek hatáskörébe utaltatott. A felállított népoktatási intézmények, melyek a gyártelepen egy két tanerős kisdedóvodát - hat tanerős fiú - és négy tanerős leányiskolát, s a szomszédos perecesi bányatelepen egy egytanerős vegyes iskolát foglaltak magukban, nemcsak kielégítették a kor igényeit, de azt messzemenően túl is szárnyalták. A natúr téglából készült épületek még ma is korszerűek, szertárai és felszerelései pedig mintaszerűek voltak. Jellemző, hogy a gyárak akkori igazgatója, Zimmermann Frigyes, az egyes tantermeket sveici mintára 25-30 tanulóra terveztette, s mikor a tervek elkészültek, a fiúiskolára emeletképpen saját kezűleg rajzolt be egy dísztermet, az iskolai ünnepélyek megtartatására. A tanszemélyzet illetményei is az országban egyedülállók voltak. Az óvónők fizetése évi 450, a tanítónőké 500, a tanítóké pedig 600 forintban nyert megállapítást, s ezen kívül valamennyi természetbeni lakást és évi 100 métermázsa barnaszén fűtési átalányt élvezett. Az igazgató fizetése évi 1000 forint, egy rajztanítóé pedig 800 forintban nyert megállapítást és természetesen ők is lakást és fűtést élveztek. Ehhez járult, hogy Baross Gábor, akkori kereskedelemügyi miniszter, kinek tárcájához a gyárak tartoztak, a vasgyári tisztviselők által élvezett vasúti szabadjegy kedvezményét a tanszemélyzet tagjaira is kiterjesztette, annak dacára, hogy ők a vk. miniszter fennhatósága alatt állottak. Egyébként is, a fent felsorolt illetményekből a vallás- és közoktatásügyiminiszter csupán az állami tanítókra nézve megállapított illetményeket folyósította; a különbözetet, valamint az iskola fenntartás összes dologi kiadásait, illetve költségeit a m.kir. vas- és acélgyár, s illetve ezen keresztül a m.kir. kereskedelemügyi tárca viselte. Baross Gábor, a vasminiszter, ezt a gavalléros eljárást avval indokolta, hogy a vasgyár telepen, ahol a megélhetés feltételei azonosak, tanító és hasonló képzettségű tisztviselő között különbséget tenni nem lehet. Ez a szociális messzelátás adta aztán azt a lökőerőt, hogy a m.kir. vas- és acélgyár népoktatási intézeteinek tanerői lelkiségük minden erejét maradéktalanul a népoktatásügy szolgálatába állították. Az iskolák igazgatója Laub Sándor volt, aki később Hidasi Sándor néven előbb kir. tanfelügyelő, később, mint miniszteri tanácsos a vk. minisztériumban fejezte be pályafutását. Elemi iskolai tanítói oklevele mellett polgári iskolai és tanítóképző intézeti tanári oklevele is volt. Rendkívüli ambícióval látta el feladatát, s alatta az iskolák hivatásuk magaslatára emelkedtek. Különösképpen a kisdedóvoda ért el bámulatra méltó eredményeket. Azok a gyermekek, akik az óvodán át jutottak az elemi iskola első osztályaiba, nemcsak tökéletesen elsajátították a magyar nyelvet, de szívben-lélekben a szó igaz értelmében magyarok is voltak. A Pósa-féle hazafias versecskék már az óvodában csodákat műveltek. A 3-6 éves apróságok nemcsak az óvodában, de az utcán és otthon a szülői házban is