Porkoláb László: Források Diósgyőr-Vasgyár történetéhez 1770-1919 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 12. (Miskolc, 2003)

ezeket a csodás kis verseket harsogták. Huszár-sapkát és kardot viseltek, s jajj lett volna annak, aki magyarságukat kétségbe vonja. Nem mese, igaz történet, hogy az unokák sok esetben csak a szülőkön keresztül tudtak a nagyszülőkkel érintkezni, mert míg amazok már csak magyarul beszéltek, addig emezek anyanyelvükön kívül más nyelvet nem értettek. Ez a rohamos fejlődés mikszáris évben érte el csúcspontját, mikor az iskolák, a m.kir. vas- és acélgyár megcsodált ipari produktumai keretében szintén bemutatták munkásságuk kiváló eredményeit, melyek egy óráról-órára kidolgozott tanítási tervben s azzal összhangban álló gyönyörű írásbeli dolgozatokban és szebbnél szebb rajzokban jutottak kifejezésre. A célbavett szakképzett magyar munkástörzs kitermeléséből tehát a magyarság gondolata és célkitűzése már száz százalékban biztosítva volt, most még a szakképzettség megteremtése hiányzott. E részben a feladat megoldása az elemi iskolákon keresztül az iparos tanonciskolákra hárult. Mint mindenütt az országban, Diósgyőrön is a tanoncok sikeres elméleti oktatásának egyik legnagyobb nehézsége a tanuló anyag hiánya és sok esetben szerfölött csekély előképzettségében rejlett. Ez utóbbi különösen a székely fiúknál ütközött ki, akik legfőlebb négy, de voltak még ennél kevesebb iskolai előképzettségűek is, akiknek elméleti oktatása még ezen felül ott is nehézségbe ütközött, hogy mint földmíves szülők gyermekei, semmi kedvet sem éreztek az ipari pálya iránt. De a vasgyári szülők gyermekeivel is baj volt, bár valamennyien elvégezték az elemi iskola VI. osztályát. Az ipartörvény rendelkezései szerint ugyanis a gyárakhoz csak a 14.-ik év betöltésével lehetett Őket felvenni, illetve tanonc minőségben szerződtethetni. Ezek 12.-ik életévük betöltésével, miután a mindennapi tankötelezettségnek is eleget tettek, csak az ismétlő iskolára voltak kötelezhetők. Ez a helyzet a gyári szülők gyermekeinek egyéb elfoglaltság híjján, általános züllését eredményezte. Az ismétlő iskolai oktatás nem volt elegendő arra, hogy a mindennapi iskolában szerzett ismereteket megszilárdítsa és megtartsa, ellenben az a két év, melyet a 12 éves kor betöltésétől a szerződés lehetőségéig, tehát a 14. életkor betöltéséig minden komolyabb elfoglaltság nélkül eltöltöttek, éppen elegendő volt arra, hogy lelkileg elparlagosodva, úgy kerüljenek vissza a tanonciskolába, mintha soha iskolába nem jártak volna. A tanoncok érintett hiányos és csekély előképzettsége, valamint az a semmittevés két éves élet, melyet fent vázoltam, akadállyal szolgált arra, hogy a tanonciskolák, a folyton emelkedő gyáripar jogos kívánságainak minden eleget tegyenek. Keresni kellett tehát a módot, amely ezeket az anomáliákat megszünteti, illetőleg ha nem is egészben, de nagyrészben elhárítja, s ennek révén lehetővé válik egy olyan iparostanonc iskola megszervezése, mely a gyárak speciális igényeivel számolva, egyszer s mindenkorra biztosítja egy értelmes, hazafias, intelligens magyar munkástörzs kitermelését. Ennek a kérdésnek megoldásával a gyárigazgatóság, minden közbeeső bizottság kizárásával az ügyosztályon keresztül e sorok íróját bízta meg. Gondoskodni kell tehát egy olyan összekötő kapocsról, mely az elemi iskola hat osztályát végzett növendékeket, amennyiben azok ipari pályára akarnak lépni, meghatározott irányban átvezesse az ipari élet terére, s előkészítse ott azokra az ismeretekre, amelyek az ipari pályának elengedhetetlen követelményei. Erre