Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

„Tűz és acél" - Önvallomás (1986)

tűzésünk, s tervezgettük üzemeink további jövőjét. Közben azt állapítottuk meg, hogy az Acélmű vezetésében a mindennapi feladatokra túl erősek, túl sokan vagyunk, ezért úgy határoztunk, hogy kitűnő üzemvezetőink viszik az operatív munkát, a gyárrészlegvezető és főmérnök pedig néhány műszaki munkatársával olyan belterjes fejlesztési tevékenységbe fogott, amire akkor még nem találták ki az „innováció" kifejezést, de kétségtelenül az volt. így többek között 1956. április végén megterveztük, s szeptember végén üzembe helyeztük az első magyar kísérleti folyamatos öntőművet. (Talán tizenkettő ilyen volt akkor a világban, de sajnos negyedszázadot kellett várni az igazira.) Októberben már javában öntöttünk rajta. Ezzel szinte véget ért acélgyártó üzemi pályafutásom. Természetes, hogy azokban a napokban, s az azt követő hónapokban, ismét az üzemben éjjel-nappal való helytállás, az üzembentartás biztosítására kellett minden erőnket, idegszálunkat áldozni. 1957 tavaszán még módomban volt azt az üzemi munkásgyűlést levezetni, melyen az Acélmű dolgozói ismét a folyamatos munkavégzés mellett döntöttek. Aztán az igazgatóság és a munkástanács úgy döntöttek, hogy a vállalat központi szervezetében folytassam munkámat. Rég volt, szép volt. Jó feleségem, aki abban az időben nélkülözött a legtöbbet, még évtizedek múlva is emlegette, hogy milyen szeretettel gondol vissza a Martinra, azokra az emberekre, akik esetleg egy éjszaka ötszörhatszor telefonáltak, hogy éppen sürgősen visszahívtak az üzembe, de érezni lehetett, hogy mindenki egy célért él, dolgozik, lélegzik. Jó volt köztük lenni. Utólag sem kívánhatnék magamnak szebb, értelmesebb pályakezdést. Diósgyőrvasgyár, 1986. október