Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A háborús károk helyreállítása, a termelés újraindítása és felfuttatása (1944-1947)

A háborús károk helyreállítása, a termelés újraindítása és felfuttatása (1944-1947) A romok eltakarítása és a termelésindítás feltételeinek megteremtése A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár történetének 1867-től a második világháború befejezéséig Kiszely Gyula által megírt feldolgozása tartalmazza, hogy a bombázás és a harci cselekmények, valamint a nyugatra való elszállítás által okozott kár együttesen meghaladta a 24,5 millió pengőt. Ennek nagyobb fele volt az épületkár és a berendezésekben okozott veszteség. Ez a kár egyébként egy 1944. december 15-én kelt kimutatás szerint 28,5 millió pengőre növekedett egyéb természetű tételek figyelembevételével. A harci cselekmények közeledtével - a berendezéseknek az elszállítástól, rombolástól hősiesen védő néhány fős csoporton kívül - a gyár elnéptelenedett. A felső vezetők - a MÁV AG budapesti és győri telepeire történt áthelyezés, majd nyugatra való távozás parancsaira - nagyrészt elmentek. Részben ennek hatására, részben a 3 havi munkabér kifizetése után a dolgozók jelentős része is a környező falvakba költözött. A helyben maradt vezetők és kulcsbeosztású dolgozók közül a legtöbben az 5 km-re lévő Pereces-bányatelepen találtak biztonságosabb lakóhelyet. Többnyire rokonoknál, jó ismerősöknél, ahonnan tudták a gyárteleppel a kapcsolatot tartani, s lehetőség és szükség szerint gyalog is bemenni munkahelyükre. A vasgyári kórház is a perecesi iskolába települt ki, s önfeláldozó mozdonyvezetők a harcok alatt, golyózáporban is szállítottak föl sebesülteket. Közülük is legpéldamutatóbb Ledneczky László volt, aki később a vasgyári cserkészcsapat parancsnoka, és a vasúti fűtőház üzemvezetője lett. A Szovjet Hadsereg 1944. december 5-én vette teljesen birtokába a gyárat, s azonnal megindult a helyreállítás. Aki tehette, már másnap munkába állt, s 1944 decemberében 4300 főre növekedett a dolgozói létszám. A fizikai és szellemi dolgozók nem válogattak a munkában, mindenki mindenben részt vett, amit el tudott végezni, s rengeteg - a szükség hozta - ötlettel segítették a kibontakozást. Külön örömteli visszaemlékezés az a diósgyőri öszszefogás, amit a két gyár dolgozói és vezetői tanúsítottak. Egyértelmű volt, hogy akkor senki nem végezhette azt a munkát, amit a két gyár teljesen eltérő termelési szerkezete rábízott, hanem mindenkinek a helyreállítás, az üzemindítás, a lakosság életfeltételeinek biztosítása érdekében kellett együttműködni. Hiszen mind a kohászatban, mind a gépgyárban voltak lakatosok, villanyszerelők, vasszerkezeti szerelők, s a kimondott kohászok, a szellemi dolgozók és akiknek nem volt szakmája - azok is sok munkát találtak a romeltakarításban.