Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

Édesapánk élete (A gyermekek emlékezete)

A vasgyári lakás a Pléh S. utcában, J 957. A pályaválasztás mindhármunk esetében azonos volt: kohómérnökök lettünk, s az egyetemen sem kellett szégyenkezni az eredményeink miatt. Édesapánk fejlesztőként megalapozta azokat a technológiákat, üzemeket, amelyeknek köszönhetően a kohászat ma is működhet. Az 50 tonnás szovjet elektro-kemence, a nemesacél-hengermű (amelyet az elvárásokkal ellentétben nem egy korszerűtlen szovjet, hanem egy valóban nemesacél-hengerműként funkcionáló német technológiával épített meg, s ezért minisztériumi fegyelmit, fizetéscsökkentést - később pedig Munka Érdemrendet kapott), s végül a Kombinált Acélmű is a nevéhez kötődik. Ez utóbbi szerződéskötésének időszakában - minden előkészítés nélkül - hivatta a vezérigazgató, és közölte, hogy másnaptól tanácsadóként dolgozzon tovább, főmérnöki feladatait adja át. Indoklás nem volt, de tény, hogy az akkori vezetők közül egyedül ő nem volt MSZMP-tag, ami egyre kevésbé volt megengedett. És róla köztudott volt, hogy vallásos, templomba jár. Nehéz időszak következett, mert a tanácsadói beosztás mellé feladatot nem kapott. És még csak 55 éves volt. Igyekezett segíteni a fiatalabb kollégáknak, felvállalta a kisebb részfeladatokat. Ekkor költöztek ki Perecesre édesanyánkkal, s próbáltak egy új életmódra berendezkedni, hiszen a gyerekek már felnőttek, sőt az első unoka - a legifjabb Baán István is megszüle-