Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)
Édesapánk élete (A gyermekek emlékezete)
tett. Nem sokkal ezután kiderült, hogy édesanyánk gyógyíthatatlan beteg, s ettől kezdve minden erejét az ő ápolására fordította. Precíz diagramokat vezetett a lázáról, a laboratóriumi eredményekről, mindent megtett azért, hogy az elviselhetetlen fájdalmat enyhítse. Édesanyánk halála után - 1981 februárjában - hosszú időn át azzal foglalkozott, hogy sírját utolsó kívánságának megfelelően alakítsa ki. Egy kopjafás sziklakertet tervezett, ahol mindennek jelentése van. Pontosan megtervezte a két kopjafát is, magasságuk az ő testmagasságukkal azonos. A két kopjafa a házunkkal szemben lévő Ostoroshegy felé néz - amit együtt olyan sokszor néztek. Mivel a családban a bányászatnak is hagyománya van, s anyai nagyapánk szép ásvány gyűjteményén tanulva édesanyánk sokat foglalkozott az ásványokkal - a kopjafák fején a korona egy-egy kristály-alak. Nagyon sok kopjafás temetőt bejárva tervezte meg a többi részt is, a derékrész édesapa kopjafáján egy acél-öntecs forma, édesanyáén három gömb - három gyerekét jelképezve. A kopjafák hátoldalán egy-egy rozsdamentes acéltáblán az a két vers, amit ők írtak. Az urnákat egy dolomit-lapokból összeállított sírkamra őrzi. Az urnák fölött két mészkődarab jelzi a földben levőket, a kamra szélét három kő jelzi - mi őrizzük őket. A sír egy kis sziklakert. Édesanyánk a perecesi ház kertjében - amely határos a temetővel - szeretett volna pihenni. Ez akkor még nem volt lehetséges, de néhány év múlva egy rendelet lehetővé tette az áthelyezést, így 35. házassági évfordulójuk napján a perecesi kertbe költözött át a sziklakert, a kopjafák, az urna. A sírral szembeni fán pedig egy felirat: „Hazaértünk Anna lelkem" (idézet az Emberek a havason című filmből). Édesanyánk halálát követően egyre több időt töltött azzal, hogy szűkebb lakóhelyén segítsen. Megalakította az Új Bányamécs Baráti Kört - amelynek elődje a perecesi sport, kultúra, közösségi élet megteremtője volt Lauday János idejében, s ez éledt újjá édesapánk és társai segítségével. Hosszú szervező munkával megszerezte az egykori perecesi szülőotthon épületét az egyesület számára, s megszervezte azt a hatalmas munkát, amellyel a perecesiek felújították és rendbehozták épületüket, s amelyet ma már saját tulajdonukként használnak. Utolsó éveiben elkezdte írni a kohászat háború utáni történetét. Rengeteg anyagot gyűjtött össze, és mentett meg, betegsége azonban egyre jobban legyengítette. 1999. április 18-án, édesanyja születésnapján halt meg. Temetésén a perecesi temetőben megjelentek az egykori kohászati munkatársak, nagyon sok acélműi munkásember, minisztériumi, egyetemi kollégák, bányászok, rokonok. A sírhoz vezető úton az Új Bányamécs Baráti Kör vezetői álltak. Egy dobozban elő volt készítve mindaz, amit az urna mellé kellett helyeznünk: a vőlegényi nyakkendője és mirtusz-ágacskája, az első általa gyártott acéladag próbadarabja és az a kereszt, amelyre esküvőjükön édesanyánkkal felesküdött.
