Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

Diósgyőr, mint Miskolc életterének „Lebensraum" áldozata

építettek. Közben Wien 1868. okt. 28-án kelt a „KaK General-Probiramt Rusweit igazolása szerint a Diósgyőr vasgyárban átvett 6 db érc, 1 salak- és egy dolomitmintának vizsgálatait is elvégezték. Az ércek eredete: Templomoldal. (Ez örök rejtély marad, mert csak a lelőhely van magyarul feltüntetve, a többi szöveg nincs, Dolinka, Rudabánya, Szilas, Telekes, Salak Rudabánya, Dolomit Dolinkáról. A vastartalom 41,44-62,81 százalék között volt. A szén gázosítása és a vasért összetételének sikere alapján az új gyár építését 1869 januárjában megkezdték. Kimutatás az építési költségről: 1868—1870-ig 1 361 344 Ft 82 kr. mint érdekesség: a jutalmazás 750 Ft. (A perecesi bányák fejlesztésével együtt.) A két vállalat elnevezése 1869-ben a bélyegző szerint: M. k. vasgyári hivatal Diósgyőrött; M. k. Bánya igazgatóság Diósgyőrött. (Az új gyár igen rövid idő alatt - 2 év - készült el!) A nagyolvasztót és a hengerdét az átvevő bizottság 1870. dec. 18-án Pech Antal kir. osztálytanácsos vezetésével vizsgálta meg. A jegyzőkönyv szerint: a nagyolvasztó érckészlete 130 mázsa újabb készlet, szénraktár 28 mérő bükkfaszén. Hengerde: 9 kavarda kőszéntüzelésű, 6 hegesztőpest, kőszéntüzelésű, 2 hegesztőpest gázfejlesztővel, 3 gőzpöröly, 1 olló, 1 sínegyengető és fúró. A kavardák közvetlen fűtéssel jól működtek. A hegesztőpestek már „nem bírták elég hőséggel". Az 5 mázsás kötegeket sokáig kellett hevíteni, nagy volt a vas veszteség és a kénfelvétel, ezért a sínek vékonyabb részei repedeztek. Az 1873. évi világgazdasági válság hasonló volt az 1932. évi, vagy a jelenlegi helyzethez. Akkor sem és most sem tudnak mit kezdeni. Ez világgazdasági jelenség! Később a gyár a kereskedelmi minisztérium fennhatósága alá került. (Itt ismét tisztázni kell egy félremagyarázást.) Kiegyezés után a közös minisztériumok: a pénzügy-, a külügy-, a hadügy- voltak 1918-ig és nem 1945-ig! Báró Dániel Ernő kereskedelmi miniszter 1897. március 7-i OMBKEülésén (Selmecbánya) „gyorstüzelő ágyú" bizottság fölállítását javasolta. A bizottság tagjai Scholz Vilmos és Teutschi (Técsey) Ferenc dolgozott: Báró Dániel Ernő ugyanis 1898. márc. 9-i átiratában értesíti a bizottságot (egy év múlva), hogy „a Diósgyőri Vasgyár által szállított, tényleg jóminőségű anyagokra a közös hadügyminiszter úr a legmesszebbmenő figyelemmel lesz. A bizottság a továbbiakban igyekezzen, hogy ilyen kifogástalan anyagokat szállítsanak. Tegyék meg a szükséges intézkedéseket!" Több adattal is szolgálhatnék, de a keletkezésről szóló iratokat Szomolnoknak kellett átadni, az újabb ügydarabok nagy részét a gyártörténetírók gyűjtötték be. Jelenleg is náluk van. Sok irat az agyonszervezések selejtezőinek vált az áldozatává. Az egyesülés gondolatát nem Diósgyőr kezdeményezte. Ennek egyik akadálya a közlekedés volt. Ahogy írtam egyik közleményemben: Diósgyőr