Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

Diósgyőr, mint Miskolc életterének „Lebensraum" áldozata

és Miskolc között egyetlenegy szekérút volt 1925-ig. Ez volt a zsombékos, sasos, nádas között ménkővel feltöltött „országút" vagy „töltés". Miskolcon már kövezett út volt, 1925-1926-ban épült a cementborítású út, 1930-1932ben az úgynevezett „gumiút", bitumen. Ujdiósgyőr - most pontosítom - a Házépítő Szövetkezet tagjai között 1898-ban 466 390 négyszögöl területet osztottak fel, négyszögölenként 20 krajcárért. A zsombékost hiába töltötték fel, a lakások vizesek, egészségtelenek voltak, illetve az Andrássy út déli oldalán még le nem bontott házakon ablakig, de néhol annál magasabbra látszik a nedvesség nyoma. Új-Diósgyőrt az 1900-as évek elején kezdték építeni. Ez idő tájban építették meg a Tiszai pályaudvar és Diósgyőr községháza között vasgyári kanyarral a villamos vasutat. Az új telep 100 ház (számos utcák) csak a láp lecsapolása után, 1908-ban épült. Ilyen körülmények között erősen kétlem, hogy Miskolc vágyta volna 1896-ban az egyesítést. A vasgyár munkáslétszáma 1886-ban még csak 1356 fő volt, 422 864 munkanappal, 984 beteg, 19 halálos baleset, 239 halott, 15 601 betegnap, 3,78 százalék. 1895-ben 4404 munkás dolgozott a vasgyárban, 1900-ban pedig 6000ren felüli volt a létszám. A dolgozók ebben az időben a Hámorokból, Diósgyőrből, Miskolcról és a közeli falvakból jártak be. Ómassáról, Hámorból az O és Új hutából (Bükkszentlászló, Bükkszentkereszt) télen, nyáron gyalog jártak a munkahelyükre. A „csatolás" és nem „csatlakozás" (nagy különbség) 1948 után volt. 1948-ban születettek, halottak, esküvők a diósgyőri községházon voltak anyakönyvezve. Miskolcnak csak 2 gyár adóira meg pénzére volt szüksége, azt megkapta. Az ország második legnagyobb városa lett, 56 ezerből 200 ezer. Nem törődnek semmivel a „Citin" kívül. Sétálóutca, fényes kirakatok. A várost 30 éven belül negyedszer újítják fel, kezdve a Walkid-korszaktól. A többi „Diósgyőr Városközpont", az út északi oldalán. Déli oldalon az Árpád út, a főutca szégyene. Gaz, rom, szenny, piszok. Sáros utcák. Az önkormányzati képviselők tehetetlenek. Ezt hozta a csatolás. Talán abban van igaza, hogy „van tennivaló". Egy megoldás lehet: Diósgyőrnek visszaadni a nevét, saját önkormányzattal, Miskolccal együttműködve, saját nevével, nagyobb önállósággal és a lakosság arányának megfelelő fejlesztési és költségvetési hányad biztosításával. Budapesthez hasonló kerületi polgármesterrel, stb. így el lehet képzelni az együttműködést. Nemcsak a jelent kell nézni, hanem a jövőt is, ezt úgy lehet építeni, ha a volt mezőváros, meg két nagyvállalat, amelyek a Diósgyőr nevet viselik, meg a múlt felkiáltójelét, a várat, csak „diósgyőri Várnak" lehessen nevezni, de mindezeket nem Miskolcon! Befejezésül: igyekeztem a „kifogásolt" hibás, zavaros, indulatokkal „kavart", „szemléletekkel teletűzdelt" förmedvényemet „funkcionális" „komp-