Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A Diósgyőr-Vasgyári Ipari Tanonciskola működése

A melegüzemi tanulók az első évtől a kikérőüzemeknél előmunkások, művezetők felügyelete és oktatása alatt sajátították a kohászat, hengerlés, öntészet, kovácsolás elemeit. És az üzemhez tartozó munkahelyek módszereit, fogásait. A tanoncok blaskákkal mentek be a gyárba, ezeket a tanműhelyben lévő táblára akasztották. A jelenlétet itt vezették. 12 órakor a tanulók a műhelyeiktől kapott menetjeggyel jelentkeztek a kivezető előmunkásnál, aki névsorolvasás után a négy évfolyamot egyszerre vezette a bejárati kapuhoz, ahol a menetjegyeket leadta az ügyeletes portásnak, a tanulók pedig a blaskájukat bedobták a gyűjtő ládába. Az elméleti oktatást a gyáron kívül eső tanonciskolába tartották. A tantervben oktatták mind a közismereti, mind pedig a szakmai tantárgyakat. Az előadásokat hétfőtől péntekig, naponta 14-18 óráig a tanrend szerint tartották. A humán órákat az elemi iskola felső tagozatainak előadói, a műszaki tantárgyakat, a számtant, vegytant, fizikát, mértant és a rajzokat is beleértve, az üzemek főnökei, főmérnökei a legmagasabb szinten és a legszigorúbb követelményekkel adták elő. A rajzok oktatásához két tanterem állt rendelkezésre. A négy éven át tanultakat az évzáró vizsgák után végbizonyítványon összesítve osztották ki a „segédeknek". Ebben már az üzem osztályzatát is feltüntették. Az iskolai szünet alatt a gyakorlati oktatás - két hét szabadság kivételével - folyamatosan tartott. A műszak ez idő alatt 6-14 óráig, néha egy-egy munkahelyen - a szabadságon lévő munkatárs helyett - 18 óráig. A vállalatnál a hónap 25-26-áig terjedt. Erre elszámolás és statisztika miatt volt szükség. A tanoncok a teljesített órákra fizetést kaptak osztályok szerint, például 1929—33-ig tartó időszakban az 1. osztályos havi 9 pengőt, a 2. osztályos havi 18 pengőt, a 3. osztályos 36, a 4. osztályos 48 pengőt kapott. Az IPOSZ a rendelkezésére álló 9,3 millió DEM-át nemcsak három szakma, a gépjárműhöz kötött, a festő-mázoló ipari tanuló mesterfokú képzésére, hanem az oktató iparosok és a tanárok külföldi útjaira kívánja felhasználni. A javaslatuk szerint „a nagyipari termelés összeomlása miatt kevesebb pénz jut a szakmunkásképzésre, talán legjobb időben indulnak az IPOSZ-osztályok". Az tény, hogy a nagyipari termelés ingadozik, de reméljük, nem omlik össze. Ha ma nem is - mert az ingadozás világjelenség, mint a munkanélküliség - de lehet, hogy két-három éven belül szükség lesz acélra a buszokhoz, a gépekhez, a hidakhoz, sínekhez. Nemesacélt igényelnek a műszerészek. Öntvényeket kér a feldolgozóipar. Mi lesz, ha mindenki „privatizál"? Jó, ha önállósítják magukat a mesterek, de remélem nem szabdalják tovább a gyári üzemeket olyannyira, hogy minden önállósított hengerállványnál egy vezér-