Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

Felső- és középfokú oktatás a vaskohászatban (1956-1968 közötti helyzetkép)

különös elismerést érdemel dr. Diószeghy Dániel, aki nagy ambícióval munkálkodott az Egyetem és a Kar mindennemű hivatali és társadalmi kapcsolatának kialakításáért és fejlesztéséért, valamint dr. Horváth Zoltán, aki hosszú időn át volt a kar dékánja. A Kohómérnöki Karon ebben az időszakban jelent meg az első postgraduális képzési forma a kohóipari gazdasági mérnökképzés beindításával, amelyet számos szakmérnöki és mérnök továbbképzési forma követett. Itt lehet arról is említést tenni, hogy az 1947-1951 között - politikai és ipari szükségszerűség folytán - működött állami Műszaki Főiskola, a budapesti ún. Vörösakadémia, az ózdi és diósgyőri főiskolák hallgatói a későbbiekben igen fontos beosztásokba kerültek. Ezeknek elég jelentős létszámú tehetséges része a kohóipari gazdasági mérnöki tagozaton egyetemi diplomát is szerzett. Az 1960-as évek során tovább gyarapodtak az egyetem létesítményei, felszereltsége. Ez minden tekintetben erősítette a kohómérnök-képzést és kitűnő lehetőségeket biztosított a már bemutatott mértékben növekvő hallgatói és oktatói létszám foglalkoztatására. Az 1964 elején elkészült műhelycsarnokban a vaskohászattani, fémkohászattani, öntészettani és kohógéptani tanszékeke kaptak műhely-, illetve laboratóriumi helyeket. Az 1965—1966os tanév kezdésére elkészült a reprezentatív központi épület, melybe átköltözhettek azok a hivatalok, melyek addig a kollégiumi épületekben kaptak helyet. 1966 elején megnyílt az új egyetemi menza. 1967 elején megjelent az egyetemen az első nagyteljesítményű, ODRA 1013-as számítógép. Az Alma Materhez való ragaszkodás, a hallgatók és oktatók közösségének kialakulása nagyszerű talajt adott régi és új hagyományok bevezetésének. A bányászok és kohászok által hozott selmec-soproni diákszokások mind nagyobb mértékben elevenedetek fel. Ezek közé tartozott a végzősök valetálása, a szalagavató valéta-szakestélyek tartása is. Ezt gazdagította az új gépészkari ifjúság, amikor 1962 tavaszán elhatározták, hogy a végző évfolyam minden tagja részére a Kar jelvényével díszített emlékgyűrüt vásárolnak, amelynek felavatása szintén szakestélyen történt. A következő években a két szokás közössé vált, s azóta minden évben gyűrű és szalag-avató szakestélyt tartanak a valetánsok. A kohászati felsőoktatás témájának tárgyalása végén néhány szót a végzettek képzettségéről, elhelyezkedéséről és a munkában való helytállásáról is kell szólni. A Sopronban vagy Miskolcon végzett kohómérnökök felkészültsége mindenkor igen jól megfelelt a Kar követelményeinek, ezt sem az átköltözés, sem az esetenkénti szakosítási, vagy tantervi változások nem befolyásolták. Azoknál - mintegy a végzett kohómérnökök kétharmadának akik a szakmában maradtak, emberi tulajdonságairól, munkakészségéről, sokszor áldozatvállalásáról is általában elismeréssel lehet nyilatkozni. Sajnálatos, hogy elég sokan hagyták ott a pályát s ennek okai már a beiskolázás