Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)
A régió vasgyárainak és a magyarországi vasgyárak fejlődése 1968-1988 között
emelkedések, valamint az elhibázott, helytelen termelési és export-politikaára ösztönző ár- és támogatási rendszer, a sok és sokk-hatású pénzügyi intézkedés is. E bonyolult gazdaságpolitikai folyamattal itt nem foglalkozhatunk, csak a tényeket tekinthetjük át. Alapvető, a vaskohászat termékszerkezetét érdemlegesen javító fejlesztésekre a népgazdaság és az iparág adott helyzetében nem kerülhetett sor. Ami mégis említésre méltó, a következő: a másod-harmadtermék gyártás fejezetében már utaltunk a diósgyőri húzóműi és a dunaújvárosi lemezfeldolgozó fejlesztésekre; a Borsodi Ercelőkészítő Műben 1980—1986 között jelentős 1 milliárd forintot meghaladó összegű beruházás valósult meg minőségjavító és környezetvédelmi célzattal. A levegő-tisztaságvédelmi berendezések mintegy egyharmadát tették ki az összes beruházási költségnek. A légszennyezést két területen csökkentették: a csillagtörő, melegrostatérség természetes huzatú kürtőinek kb. 150 kg/h értékű koncentrált porkibocsátását megszüntette; a vagontöltő jelentős diffúz légszennyezése mintegy 70%-ra csökkent. Az elért eredményre jellemző, hogy az előző évek 12-19 millió Ft közötti légszennyezési bírsága 1968-ra 7 millió Ft-ra csökkent. Ez a fejlesztés a nagyolvasztóknál is érdemleges javulást eredményezett, mert a zsugorítvány nagyobb szilárdsága és kisebb portartalma, valamint a fajlagos kokszfelhasználás csökkenés miatt kevesebb a torokgáz által a környezetbe juttatott szilárd, kéndioxid és szén-monoxid szennyező anyag. A Dunai Vasműven az 1980-as évek derekára felépült az új kokszolómű közel 10 milliárd Ft-os költséggel. Kapacitása 1 millió tonna, s az elképzelés szerint az egyik régi kokszolóblokk meghagyásával 1,3 millió tonnát kellett volna termelni. Erre azonban nincs szükség, így együttesen termelnek kb. 1 millió tonnát a korábbi évi 600—700 ezer tonnával szemben. A kokszolómű építése közben derült ki, hogy létesítésnek egyik alapvető indoka, a hazai fekete szenek fokozott felhasználása nem reális, sőt egyre lehetetlenebb. A dunántúli kőszénbányák a legnehezebb helyzetbe kerültek, termelésük csökken, s az elképzelt fejlesztésre sok tízmilliárd Ft kellene, ami az ország kialakult helyzetében lehetetlen, s mindenképp gazdaságtalan. így az alacsonyabb szintű koksztermeléshez is több import-szén kell, a hazai szenek felhasználási aránya pedig 60% feletti szintről 33%-ra csökkent. A dunaújvárosi melegen hengerelt szélesszalag-gyártás rendkívül fontos tényező nemcsak a vállalat, hanem a nemzetgazdaság, a felhasználók szempontjából is. Ezért fordított fejlesztésre folyamatosan nagy gondot a gyár vezetése s további alapvető korszerűsítésre a 80-as évek elején három változatot is dolgoztak ki. Ezekkel kapacitásnövelés mellett anyag- és energia-felhasználás csökkentést, minőség- és termékválaszték javítást akartak elérni. Alapos megfontolás után a kanadai szabadalmon alapuló coilbox valósították meg 1989 derekára mintegy 700 millió Ft-os költséggel. Lényege, hogy a készsor elé a végvágó
