Dobrossy István (szerk.): Baán István emlékkönyv. A Diósgyőri Vas– és Acélgyár (LKM) története 1944-1988 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 10. (Miskolc, 2001)

A régió vasgyárainak és a magyarországi vasgyárak fejlődése 1968-1988 között

konstruált üzem azonos területen a gépparkkal már közel 800 ezer tonnát termelt. A kemencék tüzelésének és konstrukciójának folytonos korszerűsítésével, betétsúlyának megemelésével, 3 üstös csapolással (4 db 80 tonnás kemence 130 tonnás adagsúlyokkal dolgozott) sikerült ezt a termelésfokozást elérni, de az öntőcsarnokban semmi érdemi intézkedést nem lehetett tenni a 30% fölötti túlterhelés ellensúlyozására. Bővítési lehetőség nem volt, az alacsony épületszerkezet miatt elfogadható kocsizó-öntési konstrukciót nem lehetett megoldani. Emellett a csarnokok acélszerkezete rendkívül elhasználódott állapotban volt, nagy része az évszázad elején épült. Ezért a vállalat egyértelmű törekvése volt, hogy ezt az üzemet korszerű LD-acélművel váltsa fel. Ezt a fejlesztési stratégiát az előző években többször megfogalmazták, de 1971-ben már konkrét koncepciót készítettek, s szakembereik a Szovjetunióban tárgyalást folytattak a GIPROMEZ-zel egy 1,2 millió tonna évi termelésű LD-acélmű tervtanulmányának elkészítése érdekében. Az ismert szovjet kapcsolati eljárás szerint ezt csak államközi megállapodás keretében lehetett volna realizálni. Ezt nem történt meg, hiába kérték erre a kohászati miniszterhelyettest, a Vaskohászati Állandó Bizottság elnökét. Az LKM-ben azt szerették volna, ha a Nemesacél-Hengermű építésére felvonult kivitelező vállalatok ott lévő kapacitásukat az új acélmű építésére helyezhették volna át. Ezzel szemben jött a sok-sok variációgyártás és vitatás 4 éven keresztül. A KGMTI 1972 végére elkészült a sok variációs tervcsomaggal. 1973 első hetei a 14 változat vitatásával, vállalati érvelések, javaslatok készítésével teltek. Milyenek is voltak ezek a változatok? Mindhárom alapvertikumú nagyvállalat számára akadt olyan variáns, amely éppen alkalmas volt saját acélellátásának megoldására, esetleg egy-két százezer tonnás nagyságrendű kooperációs lehetőségre adott módot. Technológiai szempontból a Martinacélműi szinttartás és intenzifikálás fokozatai mellett megjelentek Tandemkemencés és az akkor divatba jött OBM-es variációk is. Természetesen szerepeltek különböző termelési szintű LD-s változatok is. A másokat is részlegesen ellátó 2,2 millió tonnás LD üzemek mellett a DV és a BEM térségére vonatkozó 4,1 millió tonnás LD-acélművek létesítésének vizsgálata is megtörtént, természetesen új nagytérfogatú kohók kíséretében. Ez a nagyságrend 1 millió tonnával meghaladta az eredeti KGM eligazítás maximális változatát is, de abban az évben felerősödött az a vezetői megítélés, hogy csak a Szovjetunióban kialakult 4 millió tonnás kombinát lehet az igazi. A gigantikus, egy nagyüzemi metallurgiai bázisból való acélellátás gondolata mellett ebben az időben komolyan kellett foglalkozni az integrációs lehetőségekkel is. Ilyen tárgyú vizsgálatot 1972 derekán indított be az OMFB. Mindezekben az LKM látott komoly veszélyt, mert úgy látszott, még minisztériuma és társvállalati kohász berkekben sem értik igazán a diósgyőri program bonyolultságát. Ezért a fenti acélellátási variációk várható GB tárgyalását megelő-