Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)

Gajdos Jenőné-Jászai Gyuláné-Kuthi Éva-Nagy Sándor: Oktatási intézmények Perecesen

A hátsó sportudvar építése, 1965. zett a Szabadtéri Színpadon, szabad idejében pedig kiválóan festett. Az iskola tanulói létszáma az 1960-as évek közepéig 250-350 fő között váltakozott. A beiskolázás országos volt, a tanulók 90%-a a II. és III. emeleten kialakított otthonban volt elhelyezve. Az első otthonvezető Kiss Károly volt, aki egyben szerencsés túlélője volt a Baross-aknai alagút szerencsétlenségnek. A tanulók ellátásáért már akkor is ő volt a felelős, amikor azok még a barakkokban és más szükségszálláson voltak. Az új iskolához úgy kötődik a neve, hogy szervezője és irányítója volt az intézet előtti sportpálya kialakításának, majd az 1965-ben egy nagyszabású sportudvar létesítésének. 1964-ben a 10 éves jubileum alkalmából először rendezett emlékező ünnepséget az iskola. Ebből az alkalomból újságcikk is megjelent az Észak-Magyarországban: „Jubileumi ünnepre készül a perecesi vájáriskola a MÜM 104. Sz. Ipari Tanuló Intézete, hogy számvetést készítsen az intézményes vájár szakmunkásképzés 15. és az intézet fennállásának 10. évfordulója alkalmából. Az intézet a dokumentációk szerint az eltelt 15 év alatt mintegy 1300 ifjú szakmunkást adott a borsodi szénbányák részére. Azonban ez a