Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)
Kricsfalvi Jenő: A Gränzenstein altárna története és műszaki leírása
az 1 m nyomközű 1 tonna teherbírású faszekrényes kocsik a tárókba is bementek, helyenkint egészen a fejtésekbe és ott töltötték meg azokat szénnel. Ennek nyoma még igen jól látható volt a Frigyes táróban, amikor a visszahagyott védpillér lefejtését 1940 körül végeztük. A Granzenstein-altárna 1930 méterében egy széndöntő gurító volt kiképezve, melyen keresztül az altárna szintjénél magasabban fekvő Wiesner-tárók szenét az altárna szintjére ledöntötték. Ezen gurító az altárnához egy körvágattal csatlakozott. A gurítóból a ledöntött szenet az 1 m nyomközű vasúti kocsiba csapolták. A Wiesner-telepi bányászat megszűntével lett ezen gurító és az altárna körvágata felhagyva. Az altárna táróácsolatait sínből készült táróívekre minden valószínűség szerint 1870—1882. évek közt cserélték ki, hogy a gőzmozdony szállítást az altárnában is be lehessen vezetni. 1882-ig csak lószállítással dolgoztak és ezen évben lett a gőzmozdony szállítás bevezetve. Az altárna biztosítása ekkor 24 kg/fm súlyú, talpával befelé néző sínből, tűzi úton hajlított egy darabból kiképzett táróívből állt. A táróív koronája mögött félfából, vagy hasított bordafából készült bélelést alkalmaztak, ezenkívül a sínkorona és talp közötti részen fűrészelt tölgypalló bélelést, mely egyúttal fészke is volt. Ezen tölgypalló mögötti részt homokkal töltötték ki. A biztosítószerkezet így belülről teljesen zárt volt. A táróív bütykös papucson állt, mely papucs viszont hosszirányú talpgerendába volt besüllyesztve és hogy az esetleges oldalnyomás ne mozdítsa el az egész biztosítószerkezetet, a vágányzat talpa alatt feszítéket is alkalmaztak. A szelvényrajzon a biztosítás módja jól látható. Fel van tüntetve a vízelvezetés módja is, mely a facsatornából készült vályúval történt. Az altárnában lévő vasút ágyazata salak, helyenként a homokos részeken mészkőkavics. A felépítmény tölgytalpfákra szegezett 18 kg/fm méretű vasúti sín volt. Mivel az altárnában vonatjárás közben is kellett tartózkodni, javítás, ellenőrzés céljából 50 méterenként sínből készült trapéz szelvényű 1,6 m hosszú süveggerendás és 1,8 m magas búvófülkék voltak kiképezve. Ezek bélelése is azonos volt mint az altárnáé. Az említett szellőztető légakna 38 m mély volt, tölgyfakoszorúkkal és mögötte pallóval bélelve, járás céljára létrával felszerelve. Az aknán 600 m 3 /perc teljesítményű szellőztető volt felszerelve, mely a gőzmozdonyok füstjét volt hivatva az altárnából kiszívni.
