Dobrossy István (szerk.): Pereces-bányatelep története a XIX–XX. században - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 9. (Miskolc, 2001)

Baán István: Pereces bányatelep környezete, a bánya megnyitása és a település közlekedési kapcsolatai

bányamunkások idetelepítése nem volt egyszerű dolog, hiszen ezen a vidéken nem volt gyakorlat a mélyszintű bányaművelésre, így a bányatelep nagy részben felvidéki és erdélyi családokkal népesült be. Az első világháborút megelőző népszámlálás adatai szerint a 2300 fős lakosságból 700 szlovák és cseh, 200 német, 60 román, 20 pedig lengyel származású volt. így a lakosság alig több mint fele volt magyar, de ezek nagyobb része sem Diósgyőr környékéről, hanem szintén a Felvidékről és Erdélyből származott. A vegyes nemzetiségű lakosság békességben élt és él a mai napig. A Bükk hegység keleti részén, a Sajó két oldalán lévő szénelőfordulások már az 1700-as évek végén, 1800-as évek elején ismertek voltak, hiszen a diósgyőri vaskohászat megteremtője, Fazola Henrik is felfedezett három barnakőszén telepet, fia, Fazola Frigyes pedig komolyan foglalkozott a faszenet helyettesítő kohászati alkalmazással. Néhány szénkibúvás művelése már a múlt század első felében folyt Pereces környékén, a hegyoldalba vízszintesen behajtott tárók útján, melyekben az egyébként mezőgazdasági munkával foglalkozó lakosok dolgoztak ősztől tavaszig. Mintegy 50 ember 5-10 Szénszállító vonat az alagút bejáratánál, 1950-es évek