Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)

Szabó Kálmán: Joó Tibor 1925-1995

Dr. Joó Tibor már 1953 októberétől Miskolcon dolgozik és a család hazatérését készíti elő. A hazaköltözés azonban csak 1956 decemberében valósulhat meg, addig hétvégéken Hajdúszoboszlóra jár haza családjához, a forradalom idején például kerékpáron indul neki az útnak, s november 3-án a balmazújvárosi elágazástól kell visszafordulnia. Pályáját teljesen újra kellett kezdenie; a sütőiparban bérelszámolóként, munkaügyesként, a javító-vegyesiparban munkaügyi-jogi vezetőként, tervezőirodán közgazdasági-tervosztályvezetőként, igazgatóhelyettesként, a legnagyobb mélyépítési kivitelezőként ismert EAEV-nél jogi- és igazgatási főosztályvezetőként, majd nyugdíjazása előtt a régi tervező cégnél dolgozik. Emellett mellékfoglalkozásban számtalan tanácsi és egyéb vállalat jogi feladatait látja el, jogsegélyszolgálatot tart a dolgozóknak. Kiemelkedő vezető egyéniség, nagy tudással, hihetetlen munkabírással, alapossággal. Beosztottjaival emberséges, akik ma is úgy emlegetik, hogy olyan főnökük, mint Tibor, vagy Tibor bácsi, nem volt és nem is lesz. Munkatársait, a jogsegélyszolgálat keretén belül vagy azon kívül is készségesen, legjobb tudása szerint segíti, ráillik a „szegények ügyvédje" elnevezés. Jogi munkájában korrekt, következetes, a végtelenségig kitartó. Szakmai jellemzése: Tibor még a halottat is visszahozza a koporsóból. Mint ellenfél is udvarias, de könyörtelen logikájú, azonérdekű partnerként ragyogóan tud együttműködni. Számtalan ifjabb kollegáját neveli hasonló szellemben. 1985. június 20-án megy nyugdíjba, ekkor már csak néhány kisebb jogtanácsadást, jogsegélyszolgálatot tart meg. Végre hobbijának, a műemlékkutatásnak élhet. A megyei műemléki albizottság titkára volt. A Magyar Jogász Szövetség Vállalati Jogász Szakosztályában mindvégig tevékeny tag és vezető tisztségviselő volt. Házasságából egyetlen gyermek származott, Joó Klára, aki a Képzőművészeti Főiskolán szerez rajztanári és restaurátori oklevelet, de megfelelő állás és lakás hiányában - egy sikertelen, négyéves házasság után - , 1981-ben az akkori NSZK-ba kerül és ott házasságot köt Sebastain Roser szobrászművésszel, akinek édesapja neves színházi rendező, édesanyja sikeres mesekönyvíró és illusztrátor. Házasságukból négy aranyos, tehetséges gyermek születik: Margit, Emese, Jakab és Réka. Jelenleg saját műemlékházban élnek Regensburgban. Egyre gyakrabban látogatják feleségével a kint élő kis családot, mígnem 1985. szeptember 10-én felesége fiatalon el nem hunyt. Ezután nyugdíjas élete a jogi munka, a műemlékkutatás és az unokák láto-