Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)

Szabó Kálmán: Joó Tibor 1925-1995

gatása között oszlik meg. Útikönyvei tanúskodnak az előre kijegyzett megtekintendőkről, művész színvonalú felvételei a tervek végrehajtását, a szakadatlan gyűjtőmunkát bizonyítják. Két korábbi súlyos veseműtétje után néhány kisebb előjel: s 1981. március 19-én „családi" betegségük, agyvérzés éri előbb közepes, majd néhány napon belül súlyosabb formában; csupán a gondos orvosi kezelésnek, egy csodálatos főorvosasszonynak és osztályának köszöntheti, hogy néhány hónap múlva ápolásra, imádott lányához és négy unokájához költözhet és négy szép, majd egyre nehezebb évet tölthet körükben; bár betegen, ágyhoz kötötten, de tiszta értelemmel. Mint beteg is mintabeteg, fegyelmezett, erős gyógyulási akarattal, akit ápolói is szeretve tiszteltek. Sajnos az állapota betegsége jellege következőben folyamatosan, egyre inkább romlik és már csak meghalni térhet vissza Magyarországra. 1995. május 6-án hunyt el Kiskovácsiban, Pomáz mellett. Hamvait 1995. július 28-án a kassai, védettnek nyilvánított Rozália temetőben helyeztük örök nyugalomra, végakarata szerint: imádott felesége mellé, az Oelschläger síremlék mellett. A családi síremléket Őry Lajos építészmérnök tervezte; dr. Joó Tibor urnasírját kassai vállalkozók kivitelezték hasonló, míves színvonalon, a síremlékkel azonos stílusban, anyagban, betűformában összehangolt megoldással. Mind a búcsúztatás, mind a temetés a római katolikus egyház szertartása szerint történt, lévén dr. Joó Tibor egész életében vallásos, a hite szerint élő és cselekedő egyháztag, aki emberi adottságai mellett Isten erejébe vetett hitének is köszönhette, hogy oly sok megpróbáltatás, nehézség után is mindig újra tudta kezdeni és végigvinni gazdag, tartalmas életét. Emlékét családján kívül barátai, ismerősei és tisztelői, de nem utolsósorban művei is megőrzik. Miskolc, 1995. december 3.