Dobrossy István - Viga Gyula (szerk.): A pálosok építészeti és művelődéstörténeti emlékei Borsodban - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 8. (Miskolc, 2000)
Joó Tibor: Adalékok a sátoraljaújhelyi volt pálos-piarista templom, kolostor és berendezései történetéhez
Az oltár rovarfertőzések és károsítások miatt katasztrofális állapotba került és az Országos Műemléki Felügyelőség megbízásából restaurálás céljából lebontották, fertőtlenítették és Budapestre szállították a szószékkel együtt. A restaurálásról a ,, Műemlékvédelem" ben 70 Belicher Nándor számolt be, s több fontos, s több vitatható megállapítást tett. Rögzíti ő is az oltár Strőcius János György lőcsei szobrász tervei alapján 1716-1721. között történt készítését, de szerinte a magas oltárépítményt és az ornamentális díszeket valószínűleg a pálos rendhez tartozó arculáriusok (asztalosok) készítették. Az oltár összeépítését nagyon gondos munkával végzettnek minősíti. Szerinte az oltárt nem meghatározott összhatás szerint díszítették, hanem arra törekedtek, hogy a rendelkezésre álló mezőket minél gazdagabban töltsék ki. Utal arra, hogy az oltárt a piaristák „1790 körül" megváltoztatták és a Strőcius által készített szobrokból csak Szent Mihály szobra maradt meg a felső oromzaton. „A nyom nélkül eltűnt gazdag szobordísz helyére ekkor került Szent László és Szent István kisebb méretű sablonos szobra." Közli, hogy az oltárt teljesen átfestették 1702-ben, s az eredeti, változatos barokk színösszeállítás helyett kemény, harsogó zöld olajfestékkel „márványozták". A Strőciusszal kötött szerződés, valamint az 1786. évi leltár adatai alapján azonban Rados Jenő, Hoffmann Edit, vagy Bleicher Nándor által közölt megítélésnél világosabb, magasabbra értékelő és több összefüggést megvilágító képet alkothatunk. Rados Jenő és Hoffmann Edit még nem ismerte a Baranyai Béláné által publikált megállapításokat és szerződéseket, s véleményük egyrészt az 1729-es időponthoz, másrészt az általuk ismert főoltár-összhatáshoz kötődött. Bleicher Nándor pedig a szerződés szövegét és tartalmát hagyta figyelmen kívül akkor, amikor az oltárt részben Strőcius, részben pedig pálos munkástestvérek által építettnek minősítette. Hangsúlyoznunk kell, hogy a főoltár hajdani kompozíciójában és szobraiban a régi összetétel szerinti elhelyezésnél komoly céltudatosság és előre meghatározott összefüggés érvényesült; a szobrok eltávolítása és cseréje igen komoly mértékben rontotta és rontja az összhatást és ezeken túlmenően az 1702-es átfestés idézte elő a provinciális hatást. Bizonyossággal megállapíthatjuk azt is, hogy az első kompozíció és kivitelezése teljes mértékben Strőcius és műhelye munkája volt. 70 Műemlékvédelem 1969. évi 4. 246.