Csiffáry Gergely - Porkoláb László: Fazolák Würzburgtól Diósgyőrig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 6. (Miskolc, 1999)

Porkoláb László: Fazola Frigyes a vasműfejlesztő

Az egyszerű kemény szövetű acélanyag minőségét szelektív úton még úgy fokozták, hogy az ilyen kezelés után kapott anyagból készült eló'nyújtott darabokra szabták le. Ezt követően minőségük szerint fajtáz- ták, az azonos minőségűekből egy csomót „kévébe” kötöttek össze, ismét hegesztőtűzbe tették, majd a hámor alatt összehegesztették, s újra rúddá nyújtották ki. Ez a termék jóság és egyenletes minőség szempontjából az egyes rudak anyagát adó előbbi terméket jóval felülmúlta. Ez az eljárás volt a kévélés (Garbung), vagy acélfinomítás.

A jó kévéltacél gyártásához legfontosabb feltétel volt az acél minőségének biztos fehsmerése a töret után, s maga a kévélés megfelelő ügyességgel végzett művelete. Szerszámacél céljaira a legkeményebb síneket válogatták ki, amelyek töretfelületükön a legfinomabb szemcsézettséget mutatták.

Késpengének a középkemény, egyenes, nem horgos végű síneket, durva rúgóknak a lágyabb síneket választották ki. Ha a nyersacél alapanyag világosabb volt, akkor a kévélést egymás után többször ismételték.

Ezt úgy egyszerűsítették, hogy először 10 lapból álló köteget formáltak, s vékony rudakká kinyújtották, ezeket középen kettévágták s a két darabot egymásra tették, duplázták, kihegesztették és az eredetivel azonos szelvényű rúddá újra kikalapálták. Egyes esetekben, az acélanyag megkívánt minősége és rendeltetése szerint, az ismétlések folyamán 40- 80, sőt 160 lapból álló rudat kaptak. Ha az alapanyag, a nyersacél jó volt, nem kellett olyan sok lap. A Fazola által is gyártott legjobb stájer acélt csak 8-10 nyersacél-lapból hegesztették össze.

A kévéit acél minősége nagymértékben függött a munkások gyakorlottságától. Nagy ügyesség kellett a kévék összerakásához, hogy a sínek összeillők legyenek, köztük hézagok ne maradjanak, mert ezek hegesztés közben salakkal telítődnének, kovácsolás közben így a darab szétválna. Maguknak a kalapácsoknak is könnyű járásúaknak kellett lenniök, az ütések erősségét és gyakoriságát a művelet folyamán jól kellett tudni szabályozni.

Az eddigiek alapján is érzékelhető, milyen nagy munkát kellett végeznie Fazola Frigyesnek a diósgyőri gyárban a minőségi acélgyártás meghonosítása érdekében. A korábbi frissítés és hámor alatti kovácsolás jóval egyszerűbb munka volt, most szerkezeti változtatásokat is kellett végeztetnie a berendezéseken, s be kellett tanítania az embereket is a jóval nagyobb ügyességet megkívánó munkára. Szerencsére olyan kitűnő gyakorlati szakember volt segítségére, mint Peter Seidl kovácsmester.

Fazola már a nyersacél előállítására szolgáló alapanyag gyártására vonatkozó kísérleteket is hamar, az 1801-1802. években megkezdte. A nyersacélgyártáshoz szükséges, fehéren kristályosodó acélnyersvas gyártása céljából összeállít egy nagyolvasztói elegyet.

Ez azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Az anyagoszlop átjárhatósága rossz volt, ezt fokozta még a poros bükkfaszén is. A ter135