Csiffáry Gergely - Porkoláb László: Fazolák Würzburgtól Diósgyőrig - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 6. (Miskolc, 1999)

Porkoláb László: Fazola Henrik a vasműalapító

a gyár alapítása körüli elévülhetetlen érdemét, megtudta érteni problé­máit. volt benne annyi tapintat, hogy kerülte a súrlódást a nyilván ön­magával való meghasonlás szélén álló Fazolával. Schwartz-Kó'nig azon­ban nem maradt sokáig Diósgyőrött. A főkamaragrófság 1777. május 12-i rendeletével Rhónicra rendeli vissza hámorsáfárnak. Talán maga kérte visszahelyezését, igazságérzetét bánthatta a Fazolával kapcsolatos felemás helyzet. Még több mint húsz éven át (1804- ig) találkozunk a nevével a gyár történetében. A főkamaragrófság gyak­ran küldi le Diósgyőrbe, a hivatalos gyárlátogatások alkalmával. Igen sok szakmai tanáccsal segítette a gyárat. Schwartz-Kőnig helyére Johann Friedrich Egger rhónici sáfárt kül­dik le Diósgyőrbe. Egger nem volt éppen rossz szakember, de szerette a maga személyét előtérbe helyezni. Nehezen összeférhető természetű, aki ráadásul beteg is volt, súlyos reumáját még a felvidéki hegyekből hozta magával. Sérelmesnek tartotta Diósgyőrbe való áthelyezését is. Fazola helyzetét, valamint Eggerrel való viszonyát két megtörtént esettel jellemezhetjük: Fazola 1777. augusztus 29-én 70 forintért megvé­telre ajánlja a nagyolvasztónál és a hámoroknál felszerelt egy-egy haran­got, amelyet saját pénzén vett, s így saját tulajdonának tekint. Beadvá­nyában hivatkozik szegénységére, s kéri, hogy a befolyt vételárat adóssá­gának törlesztésére fordítsák. Egger mereven elzárkózik a kívánság elől, s az ügyben a kamarához fordul.173 A másik eset 1778-ban történt, amikor Fazola J. N. Fierer kamarai mérnök javaslatára a nagyolvasztói vízhiány megszüntetése érdekében a vöröskői forrásoktól új vizesárkot ásatott az érczúzóműig és onnan a nagy- olvasztóig. Ekkor a leírás szerint a kohó rögtön hűlni kezdett, a falazatából víz szivárgott és a csapolónyílásnál erős gőzfejlődést tapasztaltak. A salak befagyott, a kohót le kellett állítani. Az eset újabb konfliktust váltott ki Egger sáfár és Fazola között. A sáfár az esetet felpanasztolta a kamaránál, s a felelősséget Fazolára igyekezett hárítani. A kamara nem foglalt állást az ügyben, hanem utasította a sáfárt, hogy a csatornát vizsgálja meg. Fazoláék végül is a miskolci magisztrátus elé idéztették egymást.174 A gyáralapító halála Fazolát 1778-ban már az a veszély fenyegette, hogy az uradalom bí­rói úton lefoglaltatja a gyári készleteit. Ebben az időben már súlyos be­teg175. Tulajdonképpen az 1760-as évek eleje óta betegeskedett. Kifize­tetlen gyógyszerszámlája 1777-ben 85 frt 31 krajcárt tesz ki.176 173 Zoltay E. 1970. 38-39. 174 Zoltay E. 1970. 42-43. magisztrátus; elöljáróság. 175 Soós I. 1954. 22. 176 DIV-LUK-TA 53-78. 111

Next

/
Thumbnails
Contents