Olajos Csaba: A Diósgyőr-vasgyári kolónia - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 4. (Miskolc, 1998)

A kolónia-építészet forrásai (vázrajzok, helyszínrajzok, térképek

együttes jött létre. Megvalósult a kórház, a munkáslaktanya, a fiúis­kola, az római katolikus templom, a leány iskola, az óvoda, a gőz- és gyógyfürdő, a tejcsamok, a gyógyszertár, a posta, az uszoda, a ven­déglő, a munkásétterem, a mészárszék, sütöde, a vágóhíd és az igaz­gatói lakás. A közlekedés segítésére kiépült a villamos vasút. 11. A Diósgyőri M. Kir. Vas- és Aczélgyár gyarmatának helyzet­rajza (1914) A színes helyzetrajz szemléletesen ábrázolja a kiépült kolóniát. A térkép érdekessége, hogy nemcsak az utca rendszert, a villamos- vasutat és a megvalósult épületeket ábrázolja hanem az infrastruktúra hálózatot is a vízellátó hálózatot, amely külön vezetéken biztosítja az ivóvizet és külön vezetéken a mosáshoz, locsoláshoz szükséges nem tisztított Szinva-vizet, valamint az első ütemben megépült kutakat, a betoncsatornát, az elektromos hálózatot (jelezve az utcai lámpák he­lyét) és a beton szemétgödröket. Kijelöli a zöldterületeket, a sportpá­lyát, a teniszpályát, a vadonctelepet, a faiskolát. Külön színárnyalattal jelöli a lakóépületeket és az intézményeket. Számozással jelzi az egyes fontosabb létesítményeket. így a munkásbarakkokat a temető mellett, a római katolikus plébániát a Templom utca és a Baross Gábor utca sar­kán, a kenyérsütő kemencéket, a kórházat, a 2 halottas kamrát és a fertőtlenítő kocsi fészerét, a munkáslaktanyát, a fiúiskolát, a leányis­kolát és óvodát, az őrházakat, a gőz és kádfürdőt, nyári fürdőt a Fürdő utcában. Későbbi rárajzolás lehet a strandfürdő. Feltünteti a tűzoltósá­got, a Fogyasztási Szövetkezet épületeit, az árucsarnokot, tejcsarnokot, ruhatárat és az élelmezési árudát, a posta és távirda hivatalt, a gyógy­szertárat, a vendéglőt, a munkáséttermet, a mészárszéket, a pékmü- helyt, a vágóhidat, a csendőrlaktanyát a Lónyai u. 21. szám alatt. Mind a 3 templomot ábrázolja holott ebben az időben még csak a római katolikus templom áll. A református és evangélikus templom ábrázolása későbbi rárajzolás lehet. Hasonlóan tartalmazza a kórháztól délre a Vöröss L. és Árok utcába 1936-1937-ben épített lakóházakat. 12. A vasgyári gyarmat térképe (1930 körül) A térkép érdekessége, hogy az ágyúgyárat (mai DIGÉP) és a Medgyes fenéken épült téglagyárat mezei téglagyár elnevezéssel elő­ször ábrázolja. A Baross G. (ma Gózon Lajos) utcától délre a Glanzer 37

Next

/
Thumbnails
Contents