Olajos Csaba: A Diósgyőr-vasgyári kolónia - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 4. (Miskolc, 1998)

Személyi adattár

SZEMÉLYI ADATTÁR Vállalkozások és vállalkozók a kolónián Míg kezdetben a kivitelezést a gyár önmaga végezte, később mind nagyobb szerep jutott a vállalkozásoknak, a vállalkozóknak. A helyi sajtó erről így panaszkodik: „A gyár területén történő építkezésekből vajmi kevés haszna van a helybéli lakosságnak, mert ipari fejletlensé­günk miatt e téren a versenyt a más vidékekkel fel nem vehetjük. Ne­vezetesen a kő és faipar terén alig dolgozik néhány emberünk, pedig a nagyszabású építkezéseknél százan és százan találnak jól jövedelmező alkalmazást az ország más vidékéről összejövő ácsok és kőművesek, kik közül itt csak kevesen alapítanak családot. Ezek jövedelmüket más községekben költik el, sőt nagyrészük itt adót sem fizet, mert nem a gyár vezetősége, hanem egyes vállalkozók alatt állanak. A nyári idő­szakot, mikor a kereset magas, itt töltik, a téli időszakra pedig család­jukhoz térnek vissza.70 A kolónia kezdeti időszakából a vállalkozásokról, vállalkozókról nincs adatunk. Az első vállalkozó, akiről ismeretünk van Dávid János, aki 1896- ban önállósította magát és fokozatosan fejlesztette vállalkozását. A Dávid János és fia céget 1902-ben alapította. Feltételezhető, hogy ettől az időtől dolgozott a Diósgyőr-Vasgyárban, ahol munkástelepet, gyár­épületet épített. A háború után ő kapott megbízást az ágyúgyár, a mai DIGÉP megépítésére. A szovjet házak kivitelezését is ő végezte 1919- ben. 1934-ben bekövetkezett halála után fia, id. Dávid Károly vitte tovább a cég vezetését. O volt a kivitelezője a vendégháznak 1938- 1939-ben, a Dávid János és Fia cég így feltételezhetően a századfordu­lótól a 40-es évekig, tehát kb. 40 évig dolgozott Diósgyőr-Vasgyárban. Nagy Jenő Károly budapesti vállalkozó nevéhez fűződik a Kerek dombon a Vörös L. utcában lévő ikerházak, a kórházi felvételi épület, valamint a belgyógyászati és szülészeti pavilon kivitelezése. A lányis­kola kivitelezését Kállay Géza budapesti vállalkozó építette. A tisztviselő lakások kivitelezői Lőry Pál és Andrássy István új- diósgyőri építési vállalkozók voltak. 70 D. V. Sz. 1908. dec. 6. 161

Next

/
Thumbnails
Contents