Balázs József: Egyházak és iskolák Diósgyőrben - Tanulmányok Diósgyőr Történetéhez 3. (Miskolc, 1998)

I. EGYHÁZAK ÉS INTÉZMÉNYEIK DIÓSGYŐRBEN - A református egyház a 20. században

1928. január 1-én a diósgyőri és a vasgyártelepi egyház egyesül. A diósgyőri lelkipásztora Komjáthy József, a vasgyárié pedig Nádházy Bertalan volt. A presbiter gyűléseket közösen tartották hol az egyik, hol a másik gyülekezet épületében. Időnként a lelkipásztorok is megcserélve szolgáltak a vasárnapi istentiszteleten. Mindkét egyháznak volt segédlelkésze, sőt Diósgyőrben hitoktató lelkész is, aki az iskolákban végezte munkáját. Tevékeny egyházi élet folyt mindkét helyen. Komjáthy József lelkipásztor idejében Hámor és Lillafüred „szórványnak" minősült, mert ott is laktak református családok és az ott üdülők között is mindig volt református. Előre meghatározott időben a segédlelkészek jártak Lillafüredre és végezték az istentiszteletet a Palotaszállóban. Kiemelkedő agilitással tette ezt Kollár Károly segédlelkész. Szokásban volt a családi istentisztelet, a bibliaóra, amelyet Komjáthy József végzett úgy, hogy időnként egy-egy család meghívta őt otthonába, ahova a szomszédok is begyűltek. Énekeltek, bibliát olvastak, imádkoztak a lelkipásztoron kívül a jelenlevők közül is, aztán elbeszélgettek a problémákról. Az ilyen alkalmakat a templomban előre kihirdették. Erősítette a közösséget a 20. század első felében a nőegylet. A téli időszakban műsoros tea-estéket rendeztek az iskolában. A tantermi iskolapadokat kirakták a folyosóra, és a helységet asztalokkal és székekkel rendezték be, megterítettek. Lelkes asszonyok önzetlen munkájukkal készítették és hozták a süteményeket, főzték a teát és a műsor végén, vagy közben szolgálták fel a vendégeknek, akik előzetesen megváltották a teajegyet. A bevételt a nőegylet közcélra hasznosította. Az egyház tagjai az ilyen rendezvényeken jobban megismerték egymást, lelkileg közelebb kerültek és erősödött a közösség. Évente egyszer műsorral egybekötött bált, táncmulatságot rendeztek a diósgyőri Tapolca-fürdő nagytermében, ahol 322 ülőhely volt, ez az esemény Diósgyőr egész lakosságának figyelmét odavonzotta. Az egyház férfi énekkarát 1925ben Palcsó Sándor igazgató kántortanító alapította, s rendszeres heti próbákon készültek a templomi és a községi ünnepélyekre. Több országos dalversenyen vettek részt és hoztak elismerést, hírnevet Diósgyőrnek. A kiemelkedő alkalmakra, szereplésekre vitték az egyesület díszes zászlaját. Ok is minden évben rendeztek műsoros előadást és táncmulatságot a diósgyőri Tapolca-fürdő nagytermében, melyre a színdarabokat külön tanulták a nőegylet tagjaival. A bevételből vásárolták a tagok számára az egyforma sapkát, az egyesületnek a lampionokat, a kottákat és adtak hozzájárulást tagjainak a vidéki utazásokhoz. Nevezetes névnapokon este lampionokkal vonultak az utcán és házukban köszöntötték az egyház köztiszteletben álló vezető tagjait. Az ajtó előtt felhangzott akkor közismert énekük: „Legyen boldog soká, legyen boldog soká.-. "• Az énekkar elnöke belépett a házba és elmondta köszöntőjét, majd újabb dal következett az udvaron: „Oh Tihanynak rianó leánya...". A házigazda behívta az énekkart, megköszönte a megtiszteltetést,