Balázs József: Egyházak és iskolák Diósgyőrben - Tanulmányok Diósgyőr Történetéhez 3. (Miskolc, 1998)

Előszó Balázs József nyugalmazott diósgyőri iskolaigazgató könyve majdnem fél évszázados helytörténeti kutatómunka kötetbe foglalt termése. A könyv címe és fejezetei ennek a kutatómunkának legfontosabb terréniumait, a diósgyőri egyházakat és iskolákat jelölik meg. Diósgyőr hazánk egyik legismertebb turisztikai célpontja monumentális, romként restaurált középkori vára miatt, melynek több évszázadig a magyar uralkodók voltak urai. A váraljai település, Diósgyőr a rendi társadalom korában mezővárosi jogállással rendelkezett, s mint birtokközpont, története szorosan összefüggött az egyik legjelentősebb észak-kelet-magyarországi váruradalom, a diósgyőri birtokkomplexum históriájával. A helytörténeti kutatás azonban igencsak elhanyagolta Diósgyőrt, sokkal inkább a vár és a jelentős régióközpont, a diósgyőri uradalom másik mezővárosa, a szomszédos Miskolc történetére koncentrálva. Pedig a mezőváros a Bükk vidékének egyik fontos szőlőművelő helységeként, pálos kolostorával, középkori eredetű gótikus templomával, piacával, erdeivel, pisztrángos folyócskájával, amely a középkor óta malmokat is hajt, híres meleg vizű forrásával évszázadok óta jelentős hely. A 16. században a török hódoltság terjedésével veszített jelentőségéből, a 17. század első évtizedeiben részben pusztává lett, pedig palánkkal is körbevették az ellenség gyakori fosztogatásai miatt, de az uradalom 18. századi újjászervezése, kamarai kezelése ismét felvirágoztatta, határában, környékén a több manufaktúrát is telepítettek. Itt épül meg a dualista Magyarország egyik legjelentősebb gyára és munkástelepe Újdiósgyőr néven, de Diósgyőr - ekkor már csak község - egyre inkább lemarad a Miskolccal, mint fontos kereskedelmi és ipari központtal folytatott vetélkedésben. A két világháború között azonban felértékelődik bükki környezete, sőt a községben fürdőtelep is létesül. Bár Diósgyőrt 1945-től Miskolchoz csatolják, s annak egyik kerülete lesz, bizonyos különállását a mai napig megőrizte, ezen még az itt felépült 10 emeletes tömbházakból álló egyenlakótelep sem változtatott. A Tiszai pályaudvarról induló villamos Miskolcon áthaladva, mintha még ma is egy másik település felé igyekezne, amelynek jórészt falusias házakból álló Szinva parti utcáit a vár uralja és a Bükk zöldje koszorúzza. A település sajátos arculatához hozzátartozik a három templom és a század első évtizedeiben épült pár emeletes, városias épület is. Jelen könyv ennek a sajátos diósgyőri arculatnak a titkát feszegeti a hely történetírás eszközeivel, azokat a kohéziós pontokat és intézményeket keresi egy helység, egy közösség múltjában, amelyek ezt a sajátos képet alakították, s így vizsgálja a kultusz és kultúra valamint ezek továbbadásának,