Balázs József: Egyházak és iskolák Diósgyőrben - Tanulmányok Diósgyőr Történetéhez 3. (Miskolc, 1998)
II. DIÓSGYŐR ISKOLÁI - Pedagógusok és tanulók 1950-1996
tanár útmutatása és a tankönyv előírása szerint. Ahhoz az anyagot az iskola adta ingyen, állami pénzből. így erősödött a tanulók természettudományos gondolkodása. Rangos helyet kapott a testnevelés az új oktatási rendszerben. Az államosítás idején csak egy-két labdája volt az iskolának, amelyet csak féltve adtak ki szabad rugdosásra. Később pedig minden iskolánál sok lett, mert költségeit biztosította tanácsi költségvetés. Az új iskolák már tornateremmel és öltözőkkel épültek ellátva teljes berendezéssel. A régi építésűeknél szintén tettek valamit lehetőségeikhez mérten, hogy versenyképesek maradjanak, mert voltak városi versenyek az iskolák legjobbjai között. A tanév befejezése után nem rendezett minden iskola tornaünnepélyt. Diósgyőrben a leányiskola azonban az agilis Molnár Jánosné tanárnő, igazgatóhelyettes fáradozásával néhány évben megtette. Az utolsót 1955. június 18-án az iskola udvarán tartották, ahol a szabadgyakorlatokhoz a muzsikát a Balázs József által vezetett, középiskolásokból álló Kohászati Művek Fúvószenekara szolgáltatta. A diósgyőri Stadionban volt 1954-ben a nagymiskolci középiskolák első tornaünnepélye. Előzetesen Budapesten rendeztek összefogó, megmozgató bemutatót, onnan hozta az ötletet az örök szervező Móré József miskolci testnevelő tanár a szabadgyakorlatok népdalanyagával együtt. A Városi Testnevelési és Sportbizottság a megrendezés mellett döntött, a Kohászati Művek vezetőségétől pedig a diósgyőri ifjúsági fúvószenekart kérte, igényelte közreműködésre. A művelődési osztály 3 szabadnapot biztosított a zenekar vezetőjének a népdalok fúvószenekarra történő hangszerelésére. Május 11-én, 13-án és 15-én mozgásban volt a város középiskolás diáksága, a Stadionban tartottak a közös próbákra. Nagy egyetértés volt a testnevelő tanárok között a műsort, a sorrendet illetően. Akkor bizonyos mértékben még tartott a szegénység, nem volt minden diáknak tornacipője. A rendező bizottság úgy döntött, hogy a bevonuló diákok - fiúk és lányok - trikónadrág öltözetben, de egységesen mezítláb vonulnak a zenekar indulójára. Május 16-án csendes, napsütéses délután megtelt a Stadion szülőkkel, rokonokkal meg a sok-sok diákkal. A Himnusz hangjaival nyitottunk. A szabadgyakorlatok egy része - amelyeket fiúk és lányok mutattak be - a népdalok dallamára történt. A másik a lányok produkciója pedig Kálmán Imre: „Alom, álom" című keringőjére. A színvonalas, szép műsorszámok a miskolci testnevelő tanárok összefogását, dicséretes munkáját bizonyította, de ígéret volt a jövőre is. Az ünnepélyt Agapkin: „Győztesek diadala" című indulóval zárták. A szegénység, a technikai fejlődés, majd a családok igénye és 1958 után a munkalehetőség eredményezte, hogy a nők, a családanyák is termelő munkába álltak. Lecsökkent az iskolás gyermekekkel való családi foglalkozás. A szülői gondok egy részét átvette az iskola, a napközis foglalkozás