Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
IV. A diósgyőri vasgyártás felvirágoztatása (1878-1887)
A kereskedelem átszervezése Az 1880. évi szervezeti változás következtében a diósgyőri'gyár kereskedelmének bonyolítása Selmecbányáról Budapestre, az Államvasutak Gépgyára Igazgatóságának szakosztályaihoz került. Az 1881. évi állami költségvetés létszámkimutatásából megállapítható, hogy az Államgépgyámál kereskedelmi és számosztály működött, melynek fenntartási költségéből 5 000,- Koronát a diósgyőri gyár viselt... A diósgyőri gyárnál ugyancsak működött kereskedelmi és számosztály, amelynél a költségvetés kimutatása szerint 1883-ban mindössze számtiszteket találunk, 1883-tól kezdve azonban a létszámban szerepel egy szállító is, aki a megnevezésből ítélve, a vállalat szállítási ügyeit intézte. 1885-től kezdődőleg azonban Diósgyőrben ez az osztály már számvevő osztállyá alakul át és létszámában továbbra is szerepel a szállító/8 Ebből a szervezeti felépítésből, valamint a további adatokból az állapítható meg, hogy a diósgyőri gyár beszerzését és eladását két helyen végezték; Budapesten a nagyobb fontosságú tételek, Diósgyőrben pedig a kisebb tételek lebonyolítását. Ez a felteT, vés nyilvánvalóvá válik abból is, hogy az összes állami gyárak egy központi igazgatóság alá történt összevonása után hasonló rendszer szerint végezték a kereskedelmi tevékenységet. Egy 1898. évi felügyelő-bizottsági feljegyzésből azt láthatjuk, hogy a gyárigazgatóság részére a Minisztérium egy központi utasítást adott ki a jogkörök gyakorlására, amelynél a 6. §. 15. pont éppen a kereskedelmi lebonyolítást szabályozta. Az 1873-as nagy dekonjuktúra után a magyar ipar irányítói mindent elkövettek annak érdekében, hogy az ország szükségletét elsősorban a hazai gyárakból fedezzék. A külföld támogatása a belföldi vásárlóknál, a vasiparban is erősen érezhető volt Ezt a kérdést Kerpely Antal a Vas-bányászat és Vas-kohászat című könyvében jellemezte a legszembetűnőbben. Megállapította, hogy az 1867. utáni bányászat magyarosodásával nem tartott lépést a bányászat és a kohászat termékeire utalt fogyasztóközönség hazafias érdeklődése. A külföldi termékek iránti érdeklődés a felhasználók körében még mindig fennállt egyes idegen igazgatók vagy ügyintézők gyűlölete, sőt megvetése minden iránt, ami magyar, sőt még több más tényező összetevődése sem segítette elő vasgyártásunk oly mérvű gyarapodását, melyet műszaki felkészültségénél fogva elérhetett volna. Egy kiváló ember elszánt akaraterejére volt szükség, hogy a vasipart károsan befolyásoló viszonyokat hatalmi szóval megszüntesse. Ez a vasember Baross Gábor volt, aki első rendeletében, melyet az Államvasutak és az Állami Gépgyár igazgatói felé adott ki, elrendelte, hogy minden vasszükségletüket a jövőben belföldről kell fedezni és csak az ő személyes engedélyével lehet külföldi árut behozni. Zimmermann Frigyes akkori államgépgyári igazgató sokat panaszkodott Baross zsarnoksága miatt, hogy legmeggyőzőbb érvelésére is csak azt felelte: Nem! A rendelkezésnek meg volt az eredménye. Az idegen ipar pártolói remegtek az importtól, a vasipari vállalatok pedig versengtek az addig importált cikkek hazai bevezetésében/9 Mint látható, helyes kereskedelmi intézkedéssel igyekeztek a magyar ipar fejlődését minden lehető módon elősegíteni. A gyár életében ennek a rendelkezésnek a további években a gyártmányválaszték fejlődésében is nyomát találjuk. 38 1881. évi Állami Költségvetés, Diósgyőri Vasmű. 39 td. Kerpely Antal: Vasbányászat és Vaskohászat (Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye.) 163-164. p. 83
