Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
V. A töretlen fejlődés korszaka (1888-1899)
rülmény sok esetben kedvezőtlenül befolyásolta kereskedelmi forgalmát és a magán- vállalatokkal eléggé feszült légkört alakított ki. A támadás sok esetben éppen emiatt indult meg ellene. Igaz ugyan, hogy Diósgyőr a magánkereskedelemben, különösen hengerelt árukban, nem nagy forgalmat bonyolított le, hiszen termékeinek zömét az államvasutak, az államvasutak gépgyára és a hadsereg használta fel és a még meglévő helyiérdekű vasutak árlejtéseinél mindenkor elsőbbségi joga volt, így a kartell adta előnyökre sem volt rászorulva. 1897-ben mégis ismételten kiújult az állami és magán vasgyárak közti ellentét, melyhez ez esetben már az osztrák vasipar is csatlakozott. A kereskedelmügyi miniszternél bepanaszolták a diósgyőri gyárat, hogy kereskedelmi vasat szállít Ausztriába és azt Magyarországon is árusít. Magyar részről a panaszos a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű Társulat volt. A panasszal kapcsolatban a budapesti igazgatóság megállapította, hogy kereskedelmi vasat a diósgyőri gyár Ausztriába nem szállít, de acélárukra már évek óta ad ajánlatokat és szállít is a bécsi tüzérségi arzenálnak. Lukács Béla volt kereskedelemügyi miniszter és a közös hadügyminiszter szóbeli megállapodása alapján a bécsi tüzérségi arzenál és a pólai haditengerészet részére a szállítási kvóta harmadrészében a diósgyőri gyár jogosult szállítani, tehát a szállítás megállapodáson alapult. Kereskedelmi vasat néhány hónap óta Boszniába szállít a diósgyőri gyár, ami a hazai gyárakkal még a zenicai gyár megindulása előtt történt megállapodáson alapul. Ennek a szállításnak védekező szerepe volt, ugyanis a zenicai gyár síneket és kereskedelmi vasat kezdett a gyár megindulása után Magyarországra szállítani, amit a magyar gyárak nem hagyhattak szó nélkül, mert ez betörés volt a magyar gyárak territóriumába. Ennek visszaszorítására és azért, hogy a zenicai gyárral a territoriális védelemnek egy módja életbeléptethető legyen, a diósgyőri gyár magára vállalta, hogy az Államvasutak Gépgyára boszniai képviselete útján szállít mindaddig kereskedelmi vasat, amíg a zenicai gyár a magyar gyárakkal a kérdést nem rendezi. Az eljárás tehát tervszerű és indokolt védelem volt. A Rimamurány Salgótarjáni Vasmű Társulat bejelentésével kapcsolatban Förster igazgató megállapította, hogy a magánipar mindinkább fejlődik, ezzel szemben a szükséglet nem emelkedik arányosan. Olyan esetben, mint az 1897. évi növekvő munkahiány, a magángyárak az állami gyárak ellen fordulnak és azzal a kívánsággal állnak elő, hogy az állami gyár megrendeléseinek egy részét a magánipamak adja át, sőt azt a kívánságukat is hangoztatják, hogy az állami gyárat részben vagy egészben szüntessék meg. „...Ez az ellentét az állami gyárak, s a magánipar között fennállott már legalább két évtized óta, és fenn fog állani mindaddig, amíg a gyárak állami üzeme fenn fog maradni. A támadások a magánipar részéről folyton fognak ismétlődni, s azok annál vehemensebbek lesznek, minél nagyobb az időnkénti foglalkozáshiány: a magánipar mindig fog valamit találni, amit az állami gyárak vezetésében kifogásolhat, ami miatt az állami gyárak vezetőségére panaszkodni lehet, s azért ha a magánipar érdekeinek csonkítása nélkül az állami gyárakat mint olyanokat többé fenntartani nem mutatkozik célszerűnek, akkor ezen dilémából csak egy utón lehet menekülni, s ez a gyárak eladása.”22 22DGYLT. 26/eIn. 1897. 112
