Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)

VI. Az állami vaskohászat és a gépipar egyesítése (1900-1913)

pénzügyminiszter ennek alapján az állami vasgyárak berendezéseinek tökéletesítését és kiegészítését is tervezete és 1904-1908 közötti időben 8 millió korona beruházásra kért javaslatot. A gyár igazgatósága a kilátásba helyezett fejlesztésnél két célt kívánt elérni:

1. a gyártmányok önköltségének lehető csökkentését és

2. a gyártmányok minőségének lehető javítását.

Az önköltség csökkentésével elsősorban a nagy szénfelhasználást kívánta megszüntetni, új generátorok építésével, továbbá a régi elavult gőzgépek felcserélését elektromos meghajtásúakra.

Az anyagjavítást célzó berendezések közül elsősorban egy blokkhengersor felállítását irányozták elő, hogy legalább 40 mázsás acéltuskókat is tudjanak előnyújtani. Ez a hengersor gondoskodhatott az anyag jobb átdolgozásáról, és így a mindinkább fokozódó minőségi követelmények kielégítéséről. A blokkhengersor létesítésével a minőségjavításán kívül még lényeges megtakarítás is elérhető, mely a Martin-acélműben nagyobb tuskók gyártásakor kokilla megtakarításban nyilvánulhat meg, a hengerműnél pedig a tuskók meleg beadagolásával csökkenő gáz-szén felhasználásában. Csökkenthető az önköltség a hosszabb sínek gyártásával járó kisebb hulladékkal is. Általában egy blokkhengermű beállítása esetén anyagban, tűzpestekben és munkabérekben jelentős megtakarítás érhető elé, tehát a blokkhengersor felállítása a program keretében kívánatos.

A fejlesztés további célja az új Martin-kohó nagyobb kemencékkel való bővítése, hogy a kovácsműhelyt az eddiginél nagyobb tuskókkal tudják ellátni és így nagyobb kovácsolt darabok legyenek gyárthatók. A nagyobb adagok alkalmazásával költség-megtakarítás érhető el és nem utolsósorban a szükségletnek megfelelő tuskó termelhető (39. ábra).

39. ábra. A Siemens-Martm-acélmü kokillacsarnoka a 20. század elején

132