Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
I. A diósgyőri új gyár létesítésének előzményei
fogatnál tartanak; azaz a kohók térfogata, és vele együtt azok gyártókapacitása is, az ezerszeresére nőtt. A nyervasgyártás története tehát szerves fejlődést mutat. Ugyanakkor a második lépcsőben a frissítés művelete többször is ugrásszerűen változott; változását az ipari forradalom nagy találmányai eredményezték. Az egyszerű tűzhelyes frissítést_ felváltotta a kavarás, amely társulva a gőzgéppel hajtott hengersorral lehetővé tette a vasfinomító gyárak felállítását és vele együtt a nagyipari vasgyártást.1 A nyersvas kavarás útján való frissítését Henry Cort 1783-ban szabadalmaztatta Angliában. Találmánya ott gyorsan elterjedt, és a 18. század végén a szigetországban a kavarás már a frissítésnek majdnem kizárólagos eljárása volt. Magyarországon viszont egy félszázaddal később jelentek meg a kavarókemencék-, s önmagukban nem is bizonyultak sikeresnek. Az első magyarországi kavarókemencét a rhoniczi vasmű chvati- meczi telepén állították fel, majd kavarásra rendezkedtek be az országban, még a 19. század közepe előtt, Javorinán, Dernőn, Pohorellán, és Ruszkabányán. Igazi áttörés azonban csak akkor következett be, amikor a kavarást a hengerléssel kapcsolták egybe és kialakultak az ún. vasfinomító gyárak, amelyek az ipari forradalom keretei között a vaskohászat forradalmi előretörését jelentették, és a nagyipari vaskohászat meghatározó berendezései lettek. Cort szabadalma tehát önmagában nem okozott forradalmat, csak akkor, amikor az másik két szabadalommal: a gőzgéppel és a forrasztott csomagolással (pakettálással) társult. Az ipari forradalom jellegzetes berendezését jelentő vasfinomító gyárnak, a fentieknek megfelelően, három jellemvonása volt:- az ásványi szén tüzelésére támaszkodó kavartvasgyártás,- a hengersoron történő nyújtás, gőzgéphajtással,- a hegesztett (korabeli szóhasználat szerint forrasztott) csomagból induló hengerlés, pakettálás. A vaskohászat forradalmának kezdetét tehát két jelenség jellemezte: a vasfino- mító gyárak megjelenése és a vastermelés ugrásszerű növekedése. Magyarországon a vasfinomító gyárak telepítését 1845 körül kezdték meg, s az elsőket a harmadik negyedszázad folyamán továbbiak is követték. Ennek a telepítési folyamatnak részét jelentette a diósgyőri új gyár megjelenése, amely egyike volt a harmadik negyedszázadban létesített vasfinomító gyáraknak. A kavartvas a kisebb karbontartalmú és kisebb szilárdságú és keménységű vasféleségek gyártásának volt elfogadott művelete, s jóllehet kavarással - nem kis fáradtsággal - alacsonyabb minőségű acélokat is gyárthattak, mégis az acélgyártás, egészen a 19. század végéig, a kovácsvasgyártástól elkülönült tevékenységnek számított. A 18. században külön acélgyártó eljárásokat is kifejlesztettek. Egyik ilyen eljárás a cementacél gyártása volt, amelyet különösen Réaumur terjesztett, a másik pedig a tégelyacélgyártás, Huntsman doncasteri órás találmánya. Hazánkban mindkettő bevezetésének éppen Diósgyőr lett a kezdeményezője. A Diósgyőr-Hámori Vasműben 1812-1816-ban Fazola Frigyes végzett kísérleteket mind a cementálás, mind a tégelyacélgyártás meghonosítására; végül is azonban a Kincstár tégelyacélt 1880-tól Kudzsiron gyártott üzemszerűen. 1 1 Heckenast Gusztáv: A magyarországi vaskohászat története a feudalizmus korában. Budapest, 1991. - Remport Zoltán: Magyarország vaskohászata az ipari forradalom előestéjén. Budapest, 1995. 10
