Kiszely Gyula: A Diósgyőri Magyar Állami Vas- és Acélgyár története 1867-1945 - Tanulmányok Diósgyőr történetéhez 1. (Miskolc, 1997)
I. A diósgyőri új gyár létesítésének előzményei
A DIÓSGYŐRI ÚJ GYÁR LÉTESÍTÉSÉNEK ELŐZMÉNYEI A vasgyártás múltja Magyarországon A Kárpát-medencében vasat már a magyarok megérkezése előtt is gyártottak, a honfoglaló magyarok pedig szinte az ország egész területén, nagyszámú olvasztótelepen gondoskodtak vasellátásukról. Az utóbbi évtizedekben feltárt nagyszámú bucakemence bizonyítja, hogy az Árpád-korban Magyarországon virágzott a vaskohászat, az ország területét behálózta a vasgyártó telepek és a vasat feldolgozó kovácsműhelyek láncolata. A vasat a nagyolvasztók megjelenéséig, Közép-Európában, kisméretű aknás kemencékben állították elő. Ezekből a törpe aknákból, az ún. bucakemencékből, nem folyékony vasat csapoltak, hanem bennük vascipó, bucavas keletkezett, mivel azok hőmérséklete a vas megolvasztásához nem volt elég magas. A bucakemencékből a vasbucát a mellen át cibálták ki, kézi kalapáccsal tömörítették és dolgozták fel kovácstermékké. A bucakemencében faszénnel olvasztottak, bennük a tüzet, egészen a 12. századig, kézi fújtatóval élesztették, és a kinyert bucavasat is kézi kalapáccsal alakították használati tárgyakká. A 12. századtól kezdődően a vasgyártásban is kezdték hasznosítani a vízi energiát:; a fújtatókat vízikerékkel mozgatták, és a nagyméretű kalapácsokat, pörölyöket is vízikerékkel kezdték működtetni. Ekkor alakult ki a vashámor, amely alatt olyan műhelyt értettek, amely vízifűjtatásos bucakemencét és ugyancsak vízikerékkel mozgatott pörölyt foglalt magába. A vízikerekes fújtatás az olvasztás hőmérsékletét és a bucakemence teljesítményét megnövelte. Sőt a fújtatás fokozásával a bucakemencék mérete is megnőtt, majd lehetővé vált, hogy a kemencéből olvadt vasat csapoljanak. A vasolvasztásra így átalakított aknás kemencét nevezték massának. A massában olvasztott vas, öntvénykészítésre is alkalmas volt, mert még a nagyolvasztók meghonosodása előtt, a 16. században, Magyarországon is megjelentek az első öntöttvas tárgyak. A bucavasgyártás egylépcsős vasgyártás volt; azaz direkt módon, egyetlen olvasztással állított elő kovácsvasat. Miután azonban az olvasztás hőmérsékletének emelkedése lehetővé tette a vas megfolyatását, kialakult a kétlépcsős, vagy indirekt vasgyártás. A kétlépcsős technológia első lépcsőjében a vasércet megnövelt aknáskemencében, nagyolvasztóban, folyékony nyersvassá olvasztják és lecsapolják, majd egy második olvasztással, az ún. frissítéssel a nyersvasat kovácsvassá alakítják át. A második olvasztásra kezdetben kisebb teknős tűzhelyek, az ún. frissítő tűzhelyek szolgáltak. A kétlépcsős vasgyártás Magyarországon is kiszorította a bucavasgyártást. Az első nagyolvasztók az országban a 18. század első évtizedeiben jelentek meg, a 18-19. század fordulóján azonban már 30 nagyolvasztó létezéséről tudunk; a század közepén pedig csak kései maradványai fedezhetők fel a bucavasgyártásnak. Az első nagyolvasztók megjelenése óta a vasgyártás hallatlan módon fejlődött, de a kétlépcsős technológia mind a mai napig fennmaradt. Az első lépcső alapelveiben, sőt alapvető berendezésében sem változott, annál nagyobbat lépett előre viszont méreteiben. A nyersvasgyártásban a haladást a levegő nagyarányú előmelegítése, a faszén helyébe lépett koksztüzelés, és azok hatásaként a nagyolvasztók óriásira való növekedése jelentette. Az első nagyolvasztók még 5 m3 térfogattal épültek, a mai nagyolvasztók viszont már az 5 000 m’ tér9
