Szilágyi Ferenc: Természet oeconomiája (Sátoraljaújhely, 1989)
I. Rész: Az emberről s holtát követő állapotjáról
földbe akarunk leszállani, legottan megszólít az áer, megtagadván tőlünk segédét, s elfúlunk. Egészen elszakasztva a levegői tartománytól, egy oly álló helyben vagyunk, hol a fentebb tárgyak, melyeknek isméretét szomjúzzuk, mint valamely üveglencsén, felfordulva jelennek meg előttünk. Innét jőnek visszált ideáink, tévedező szisztémáink, nevetséges demonstrációink. A Természet mostani fekvésünkhöz képest többet velünk nem tehet. Oly mosolygással nézi hasztalan fáradságainkat az ő bővebb esméretei körül, mely a mi filozófusi kevélykedésünket nagyon megalázza. Minthogy éltető leikecskéink most éppen abban a forrásban vannak, mely az ő jövendő éréseket eszközli, mint a még ki nem forrott bor, mely a hordóban pezseg, lehetetlen azon karikatúráknak nem támadni, melyek az élet teátrumára a legnevetségesebb sorral hágnak fel. Democritus az embernek minden cslekedetét nevetségesnek lelte. Vérének pezsgését a filozófia által csendesítette el. Hogy lehetett volna neki így a mások sületlenségét nevetség nélkül nézni? Perzsiában az áer igen száraz, s igen szívja a vér nedvességét. Ez cselekszi, hogy ott nem pezseghet úgy a vér, mint nálunk. A perzsa tehát egész nap a szőnyegén ül, öszvedugja a két kezét, s néha fejét meglódítja. Úgy nézi a sok beszédű s gesztikuláló európait, mint egy megőrült szerencsétlent, vagy bolondokházába zárni való beteget. Ellenben a franc, aki szünetlen szórja játszi beszédeit, nem tud eléggé csudálkozni a perzsa tunyaságán. Egyike a másikán kacag. Vajon melyiknek van igazsága? Democritusnak - aki neveti mindkettőjöket. Valljuk meg tehát bolondságinkat, s sorsunkat viseljük békével. Ez nemcsak az eszetlennek légyen vigasztalás gyanánt mondva, azért, hogy bolond: hanem azon nyomorultaknak is, kikre a történet néha igenis nehéz súlyt rak fel. Ti, kiknek könnyűi csendes szugaitokban folydogálnak, kiket szomorú órájikban a melankólia és ennek kísérője, a csüg- gesztő kétségek marconglanak, örömest könnyítenék én, csak lehetne, a ti ínségeiteken. Felosztanám véletek kincseimet, ha Croesus volnék. így nem adhatok egyebet valamely csekély tanításnál. - Látjátok, mely tárházai vannak a Természetnek a legmakacsabb fantázia lecsillapítására is. Ti csak azt kéritek tőle, hogy 28
