Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)

„Felső-piac - Derék-piac - Alsó-piac”. Piacok, vásárok a régi Miskolcon

növekedésével, a teresedés lehetőségével (vagy alkalmi adottságával), s természetesen az elárusítóhelyek iránti igénnyel. Ilyen „piac-tér” volt a Luther tér (ma Bartók tér), a Szent Anna tér, a Palóczy és Kossuth utcák közötti még lefedetlen Pece-meder környezetében kialakított Kis-piac, vagy az egykori Zöldfa u.-Vörösmarty u. és Szirma u. találkozásánál kialakult háromszögben az ún. Halas-piac. Egyedi alkalmakhoz kötött elárusítóhelyek a temetők környékén feltűnő virágpiacok voltak. Közülük is legismertebb (s a XX. század elejétől fényképek őrzik emlékét) az Erzsébet téri halottak napi virágpiac volt kb. 1955-ig.

Az ún. Luther téri piac története a XIX. század végére nyúlik vissza. Egy 1892-ben készült fényképen a mai kétemeletes bérház helyén még egy földszintes épület áll, mellette pedig a telek Hunyadi (akkor még Nagy-Hunyad) utcai frontját lezáró kerítés. Mögötte a belső téren álló templom, s a templomkert. A szemközd szabad területen áruló bódé, ill. egy kis piac ottfelejtett nyomai láthatók. Az 1890-es évek közepéig-végéig az utca északi és déli oldalán kialakult teresedést egyaránt piacnak használtak, neve pedig Luther tér volt. Az 1895—1896 között felépült bérpalota végleg elválasztotta a templomkertet a túloldali piacrésztől, s ezzel kezdetét vette a templom környezetétől elszigetelt, önállóvá váló tér eseményekben bővelkedő története. Közel három évtizedig folyamatosan működött itt hetipiac, mígnem 1934-ben a Lévay-szobor elhelyezése felvetette a tér átalakításának szükségességét. Egy elképzelés szerint itt állították volna fel (a miskolci házával szomszédságban) egész alakos szobrát, s ez együtt járt volna a tér rendezésével és a piac megszűnésével. A tér — mint tudjuk —, megmaradt piacnak, amelyről egy felújítás, aszfaltozás után a Felsőmagyarország című napilap így írt: „Mint egy hatalmas szennyfolt éktelenkedett a zenepalota tövében, szemben a Luther-házzal. Már-már úgy látszott, legyőzi az emberi végességet, túl éli a zenepalotát, a várost, hiszen előbb is született. O maga volt az ősszenny az őstalajon. Kivégezték. Kimúlt. Vége! Aszfaltterítőt borítottak fekete hullája fölé. Helyén a négy gyalogjáróval arányosra osztott utóda, az új Luther téri piac lett, amely sima aszfaltja könnyen takarítható.”41 A térnek volt más neve is az 1930-as évektől: emberpiac. Naponta gyűltek itt össze helybéli és szomszédos településekről szerszámmal, vagy anélkül jött emberek valamilyen munka, esetleg egy napszám reményében. A piacteret és az emberpiacot a háború sodorta el, s főleg az, hogy 1945-ben a tér Szinva-felőli

41 Felsőmagyarország, 1936. június 6.(?)

51