Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)

„Felső-piac - Derék-piac - Alsó-piac”. Piacok, vásárok a régi Miskolcon

vámszedő helyek (a lúci és muhi, vagyis Tiszalúcon és Műhibán egykor volt átkelők, révek) árulistái. A XVI., de főleg a XVII. században a só és a vas mellett fontos vámtétel volt a bor is. Távolsági, korabeli szóhasználattal tranzitkereskedelem útján jutottak el hozzánk a délvidéki és szerémségi borok, de Máramarosból a só, Gömörből a vas, s Lengyelországból - egyéb élelmiszerek mellett - legfőképpen a sózott hal. Az itteni piaci szükségletre utal, hogy a vám ezeknek a termékeknek az esetében maga az áru bizonyos része volt, míg más árufélék esetében a vámot készpénzben kellett megfizetni.25 A Miskolc-környéki réveken zajló kereskedelem leggyakoribb, vagy legfontosabb kézműipari árucikke a külhonból behozott finomabb textília, valamint a különböző minőségű szövetféleségek voltak. Eszak-Magyarország, vagy éppen a város és környéke legfontosabb kiviteli árucikke viszont a bor lett. A jó minőségű miskolci bor a filoxéra pusztításáig szerepelt az északra irányuló kivitel árulistáján.

Az eladásra kínált javak palettájának bővülésével, valamint a mennyiségek növekedésével felvetődött, s minden piacos és vásáros helyen megoldódott a heti piac és a vásár szerepének elkülönülése. Miskolcon ennek 1685-ben egy városi statútumban észleljük először nyomát. Ez a rendelet kimondja, hogy mindenki, aki áruval érkezik a városba köteles azt bemutatni a bírónak, hogy az hitelesítse az árut, s csak ezt követően lehet azt a piacon értékesíteni. 12 órai piaci árusítás után lehetett csak nagybani kereskedőnek, vásári árusnak továbbadni. A piaci értékesítés és a vásári kereskedés ekkor a mennyiségek különbözőségéről szólt.26 1746- ban újabb vámrendelet tanúskodik a piac és a vásár különbözőségéről. Ha valaki országos vásárra és teljesen megrakott szekérrel érkezett, az 12 krajcár vámot kellett hogy fizessen, míg ha valaki csak piacra jött, annak csupán a fele vámot kellett megfizetnie.

A piacoknak (s természetesen a vásároknak is) meghatározója volt az árszabás, vagy limitáció. Tehát az árakat eladójuk nem tetszés szerint alakította, hanem azt 1626-tól a vármegye és a város kötelességévé tette a törvény. Időszakonként új vásári árszabások láttak napvilágot, s ezek általánosak voltak. A város által kiadott limitációk érdekessége pedig az volt, hogy az csak a piac idejére, s csak a város területére terjedt ki. A XVIII-XIX. század fordulóján több, mint félszáz piaci termék árát határozta meg a város tanácsa (magisztrátusa). A limitáció mindig a város leg25 Gyulai É. 1996. 322-323. pp.

26 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1501/a. I. k. 417-418. pp.

30