Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)

A piac, a vásár, mint a vendéglátás és szórakozás, az információcsere színtere. (Miskolci különlegességek, legendák, históriák)

A kocsonya legendája 2000-ben új életre kelt. A Rózsa Edit és Fedor Vilmos nevével fémjelzett „Vendégségben Miskolcon” címet kapott, a város imázsát alakító, erősítő programban az egykori kocsonya a miskolci érdekességek, különlegességek sorába került. 2001. február 24-én a Lillafüredi Palota Szállóban rendezték meg az első miskolci kocsonyabált. 2002-ben a Kocsonya bál a báli szezon legkiemelkedőbb rendezvénye (rendezvényeinek egyike) lett. A bál meghívottjai az ország különböző helyein lakó és élő Kocsonya nevű családok, s a rendezvény lapja a bál hajnalán megjelenő Kocsonya Újság. A fő attrakciók közé tartozik a kocsonyafőző verseny, amelynek fődíja a méreteiben hatalmas dísztál, amely az egykori, kocsonyába fagyott békát idézi. Az már a gasztronómia körébe tartozik, hogy hányféle húsból, milyen díszítéssel, s milyen terítékkel készülnek a mesterszakács munkák. 2002-ben a kocsonyabál másnapján Miskolc centrumában, a „villanyrendőr” melletti (Kandia utcai) gépkocsiparkolóban kocsonyaízlelésre nyílt lehetőség, s a tálakba fagyott kocsonyát az érdeklődők megvásárolhatták. A kocsonyába fagyott béka a legendák köréből „visszatért” tehát a valóságba, nemcsak bál, újság, főzőverseny idézi Miskolc egyik, vásári sokadalomhoz is kötött különlegességét, hanem — a ceremónia részeként — koszorút kap „a névtelen béka emlékműve” is.

Jellegzetesebb volt,

mint a csizmadia mesterség (a miskolci guba)

Jellegzetesen miskolci viseletdarabnak írják le és említik a régi feljegyzések a vásárokon vagy a céhes áruszínekben egyaránt értékesített gubát. „Az itteni köznépnek kedvelt palástja a guba” — írja egy városunkba látogató pesti tudósító a XIX. század végén Miskolcról szóló írásában.193 A guba a legegyszerűbb és legősibb szabású ruhadarabjaink egyike. Egy nagyméretű, négyszögletes lepelből három bevágással alakították ki. A lepelnek gubapokróc, vagy mint napjainkban is ismerjük, cserge a neve. A guba olyan kabátformájú viseletdarab volt, amelynek ujjai lényegesen hosszabbak voltak, mint az ember karja. Általában vállra vetve viselték, ezért nem volt szükség arra, hogy pontosan méretre szabják. A női és férfigubák között sem volt formai, küllembeli eltérés. Falusi emberek, vagy szegényebb városlakók körében gyakorta előfordult, hogy a család

<‘•>3 Kubinyi R-Vahot I. 1853. II. k. 115. p.

134