Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)

A piac, a vásár, mint a vendéglátás és szórakozás, az információcsere színtere. (Miskolci különlegességek, legendák, históriák)

Fedett, nyitott oldalán lacikonyha, XX. s^á^ad eleje

együtt járó savanyúsággal, kenyérrel, rövid és hosszú szeszes italokkal, vagy üdítővel, s e bódék közvetlen szomszédságában a kávéval, máris legyőzte a praktikum a hagyományt, megszűnt a régi vásári hangulat egyik fontos eleme a „laczikonyha”. A gázlángon történő főzéssel eltűnt a kéménycsöves üstházak varázsa, amelyet visszaidéznek a XX. század első évtizedének képeslapjai, az amatőr fényképfelvételek, és a privát fotók.

A „miskolczi különlegességek”-et egymás mellett mutatta be egy századfordulós képeslap: a tányérba fagyott kocsonya, a lacikonyha, a pereces, a kenyér- és cipóárus, illetve az „1000-ik” csizmadia, mint a történet, egy legenda főszereplője látható rajta. A lacikonyhás két fő kelléke a négylábú, deszkákból összerótt asztalka, mellette az üst az üstházzal. Asztalon a letakart húsos fazék, asztal alatt a zsíros bödön, s a „kellékek” tárolására szolgáló kosár. Ez a legegyszerűbb állapot, a szabadtéri árulás. További három miskolci képeslap sátor alatti, vagy nyitott faszín alatti konyhát ábrázol. Egyik előtt gyerekek hada, lányokat fej kendővel, a fiúk fején az elmaradhatatlan „kiskalappal”. A sütő-főző férfiak-nők inkább paraszti, parasztpolgári, mint városi viseletben láthatók. A sokféle edény között már nem a cserép, hanem az alumíniumlábasok, -fazekak, -kannák a meghatározóak. A másik, kátránypapírral fedett lacikonyha is jobbára

128