Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)

A piac, a vásár, mint a vendéglátás és szórakozás, az információcsere színtere. (Miskolci különlegességek, legendák, históriák)

Mis ko Iá különlegességek: a perec és a fehér kenyér ábrázolása képeslapon

A lacipecsenye legendájától a kocsonyafőzés „újraélesztéséig”

A miskolci „húsos” ételkülönlegességek közül a lacipecsenye és a kocsonya volt a vásárok és a vendéglátás (pincézés) közismert, legjellemzőbb velejárója. A lacipecsenyéről a cipó és a friss, bőrös sertéshús elvá- laszthatatlansága kapcsán már szóltunk. Az étek XVI—XVIII. századi készítéséről azért nehéz adatokat, levéltári forrásokat találni, mert maga a szó csak a XVIII. század végétől gyökeresedett meg a magyar nyelvhasználatban. A piacrendőri szabályok „jóvoltából” azonban a XIX. század elejétől minden kézírásos, vagy nyomtatott városi dokumentumban fellelhető a „laczi-pecsenye készítő” megnevezés. A piacok, vásárok nagyságától függően a pecsenyések 4-5 helyen is árulták étkeiket. Egy panaszos beadványukban olvassuk, hogy kérik, ne válasszák el őket a kenyérárusoktól, mert a két étek külön-külön nem élvezhető. Természetesen idő kérdése volt csupán, hogy mikor kapcsolódik össze a két szakma, sokkal inkább a két étek. A céhek megszűnése után kézenfekvő lett, hogy a pecsenyeárus, kenyeret is adjon a hús mellé. Ezt az ödetet már csak az italféleségekkel kellett kiegészíteni, s máris eljutott a vásári vendéglátás ahhoz, amit napjainkban szemlélhetünk a Búza téren. A különféle húsok, hurka-, kolbász-, (perec helyett lángos) árusítás amikor kiegészült a vele

127