Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)

A piac, a vásár, mint a vendéglátás és szórakozás, az információcsere színtere. (Miskolci különlegességek, legendák, históriák)

„Miskolc, Debrecen, Komárom, süssön cipót mindhárom”

A miskolci kenyér, cipó, zsemle, perec a mindenkori jó minőségűnek nevezett miskolci és Miskolc-környéki, jól őrölt búzának lett a „végterméke”. Mondhatnánk, a legenda alapja a búza, vagy a búzakereskedelem. A búzával kereskedők is válhattak miskolci különlegességgé, s életükben már alakíthatták legendájukat, mint a gazdagságát gabonakereskedelemmel megalapozó Bató István. Az 1812-ben Miskolcon született, s itt is nősült, egész életében a városhoz kötődő, 78 évet megélt legendás egyéniség vagyonát a gabona- és vélhetőleg borkereskedelemmel alapozta meg. Tagja volt a város képviselőtestületének, a református egyház presbitériumának, nevezték néptribunnak, megválasztották tiszteletbeli csizmadiának, de foglalkozásáról nem szólnak a feljegyzések. Gazdagságát három háza, ingatlanjai jelentették, ami ékszerben és pénzben őrzött vagyona volt, 1865-ben beleöntette a meghalt lánya emlékére készíttetett Kossuth utcai templom ún. Eszter harangjába. Legendás vagyona a korabeli Miskolcon sem számított kirívóan nagynak, a legenda inkább módossága kialakulását övezte. Volt aki lutrin (szerencsejátékon) nyert pénzt vélt mögötte. A valóság pedig a gabonakereskedelemből származó jövedelemben rejlik. Ahogyan külső megjelenését a korabeli élclapok leírták, az nem egy különc ember külsejére, hanem egy tipikus XIX. századi gabo- natőzsérre utal. „Nagy kalap — írták róla már idősebb korában — térdig érő, nyakig begombolt kaputzok (= német szabású, hosszú, városi felső kabát), lábszárain iszonyúan bőséges fekete nadrággal, melynek az alja télen- nyáron fel volt gyűrve, úgy, hogy a csizmaszár fele kilátszott alóla, a lábain tengert érő csizma. Kiegészíté az öltözetét a felleghajtó köpönyeg.” Ami a kalapot illeti, a XIX. század elején jött divatba a nagy karimájú posztókalap, amelynek karimája a hat hüvelyknyit (= 12—15 cm) is meghaladhatta. Mivel ez alkalmas volt az arc eltakarására, később olyan rendelet született, ha valakinek tenyérnyinél szélesebb a kalapkarimája, azt a rend őrei körbevághatták. Ugyancsak az 1820—1830-as évek szabóinak árszabásában olvassuk hogy a „közönséges kapatrok” varrása 5 Rft, a buggyos magyar nadrágé és a közönséges „kerek köpönyegé pedig 2-2 Rft-ba kerül. A magas szárú csizma pedig természetes kívánalom volt a miskolci, főleg Búza téri, tetemvári sárban. Egyszóval Bató István ruházata, külső megjelenése tökéletesen megfelelt az 1830—1840-es évek viseletének. Amikor ez szembetűnő lett a miskolciaknak, az 1880-as évek végét írták, tehát a kor viselete és Bató István ruházata között egy em124