Dobrossy István: Piac, vásár, sokadalom Miskolcon. A Búza téri Vásárcsarnok története (Miskolc, 2002)
A Búza tér kialakulása, vásári rendszabályok, az első vásárcsarnok
I JL s évente 300 frt. összegért bérbe venné azt a várostól, amely elfogadható összegnek tűnvén, s ezért a polgármester azt meggondolás tárgyaként ajánlotta a közgyűlésnek.133 1885-re elkészült az építmény, amelynek nagyobb alapterületű részét csak az „élet”, vagyis élelmiszer árusoknak tartották fenn. Amennyiben nem lenne elég igénylő, a megmaradt helyeket a fazekasok és edényárusok vehetik igénybe. A másik, kisebb árulószint két részre osztották, s egyikben csak a pecsenyések, a másikban pedig csak a kenyeresek árulhattak. A szigorú rendelet pedig úgy szólt, hogy ezeken kívüli „mészáru- lók”, tehát mészárszékek, hús- és pecsenyeárusok, valamint étkező bódék a Búza tér egész területén azonnal távolíttassanak el. A Búza tér további részét négyszögekre osztották, s mert korláton belüli és korláton kívül is engedélyezett árusításról is szó esik, arra gondolhatunk, hogy a „nagy piacot” kerítéssel vették körül. (Az építkezés dokumentumaiból kiderül még, hogy az építési vállalkozó Lackó Gyula volt, munkáját pedig Adler Károly városi mérnök ellenőrizte. A vásárcsarnok „nagycsarnokának nevezett része 720 m", a két „kiscsarnok” 170 m2 lett, tehát a ma is meglévő régi vásárcsarnok 890 rrf hasznos alapterúlettel rendelkezett. Építési költsége 3072 frt. volt, amely azt jelenti, hogy a vásárbérlő 10 év alatt visszatérítette a városnak az építés teljes költségét. (Az épület pedig közeledik 120 évéhez!) (A rendelet betartása akkor is nehéz volt, akadtak másként értelmezők, s olyanok is, akiknek érdekei csorbultak. így három piaci „tractőr”, Adamek Elek, Lehóczki Sándor és Kiss Lajosné fordult a polgármesterhez, hogy „az utazók részére készített leves és vastag étel kiszolgálására fenntartott Butykájuk”-at, továbbra is megtarthassák, vagy azt áttelepíthessék a város által készíttetett pecsenyés és kenyeres bódék mellé. A lényeg végül is az, hogy a tűzhellyel ellátott, leülésre is lehetőséget adó fabódék természetes velejárói voltak a vásárnak, s bár levest és „vastag” ételt egyaránt kínáltak, mégsem tartották magukat vendéglősöknek, sőt kérvényükben arra hivatkoztak, hogy a vendéglőkkel szemben ők olcsóbb ételeket kínálnak. Mivel az ügyet „elintézték”, nyilván a megoldás az ételfőző butykák lebontása lehetett.)134 Az új vásárcsarnok új rendszabályokat kívánt. Az 1888-ban jóváhagyott, s a város egészére vonatkozó rendelet 1897-ig, tehát közel egy év' V B.-A.-Z. m. bt. IV. 1905/c. 1142/1887. B.-A.-Z. m. bt. IV. 1905/c. 1142/1887. 100
