Iglói Gyula: Miskolc 19. századi városrendezési tervei és építési szabályzatai (Miskolc, 1992)
II. Fejezet - 2. A Magyar Mérnök és Építész Egylet 1897. évi szakvéleménye
kár sőt helyrepótolhatatlan hiba rejlenek abban, ha a most tervezett igazságügyi palota a házak közé, nem pedig a Nagymajor- és Szeles utcza sarkára, ez új körút vonalába építtetnék. Ez első kőrúthoz csatlakozik amannak kiegészítéseként a második, az igazságügyi palotától az úgynevezett vörös templom felé vezető új vonal, mely visszafelé a Széchenyi utczába torkollik. Ennek megengedhető legkisebb szélessége 20,0 m legyen. E két körút megnyitásával az általuk bezárt központi városrészbenn kell a forgalmi életet fejleszteni és szétteregetni, e végett azt ajálják, hogy az itteni nagy területű házcsoportok újabb áttörésekkel fölapróztassanak. Ezt nagyban megköny- nyítjük, ha a Pecze patakot a város belsejéből kiküszöböljük. Ezért azt javasolják, hogy a Pecze vize a Nagymajor utczában földalatti, vagy több ágú csatornában vezettessék a Szinvában. Ez oly művelet különben, mely összefügg a város csatornázásával is. Szükségesnek tartják a vasúti pályaházhoz való közlekedés lehető megkönnyítését, ez a közlekedés most a Zsolcai kapura kerül. Ennek a kerülőnek eléje vágna az Újvilág utcza, melyet a Szinva mindkét partján vezetünk a városba. De a Zsolczai kapu és az Újvilág utcza közt is nyitni vélnek egy utat, mégpedig a Széchenyi utcza folytatásában levő hídjánál a mai állapotot a legnagyobb mértékben tarthatatlannak sőt az elek53