Kapusi Krisztián: Keresztezett életutak. Halmay Béla és Honti Béla miskolci polgármesterek (Miskolc, 2005)

Honti Béla származása és pályakezdő évei (1905-1940)

tak a tanulással: latinból és mennyiségtanból a javítóvizsgán sem si­került elégségesre teljesíteni a követelményt, ezért rögtön az első gim­náziumi évét követően osztályismétlésre kényszerült. Szüleinek erős elhatározását tükrözte, hogy a kudarcok ellenére kitartottak fiúk isko­láztatása mellett. Nehézségek akadtak, Honti Bélának menynyiség- tanból a hatodik osztályban is javítóvizsgát kellett tennie, utóbb (1924 júniusában) mégis sikeresen leérettségizett.101 Tényleges katonai szolgálatát 1925. október elsején, a Magyar Ki­rályi 7. Honvéd „Szondi György" Tüzérosztály állományában kezdte, s 1930. július 1-én, mint emléklapos tüzérhadnagy szerelt le. A kato­nai ügyek iránti affinitásából fakadóan, polgári alkalmazottként to­vábbszolgált tüzérosztályánál 1930. október elsejéig. Később kibonta­kozó közigazgatási pályája során is többször megbízták a honvéde­lemmel kapcsolatos ügyek koordinálásával. Gyermekként gondjai voltak a tanulással, ifjúkorában viszont kivételes érettséget mutatott a tudásszerzés terén: katonaéveivel párhuzamosan jogi tanulmányokat folytatott, és 1929. október 30-án államúidományi doktorátust szer­zett a pécsi Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetemen. Minden tekintetben megfelelt a tisztviselőkkel szemben támasztott elvárások­nak, ezért 1930. október elsejétől, napidíjasként kezdett dolgozni Mis­kolc város szolgálatában.102 Az első hivatali főnökét Halmay Bélának hívták, mivel Hontit a helyettes polgármesteri irodára, fogalmazói minőségben osztották be. Hamar megkedveltette magát, a munkaköri leírásán túlmutató, ko­molyabb feladatokat bíztak gondjaira. Alig egy évvel a városházi be­lépését követően, a helyettes polgármester Honti Bélát javasolta a főispánnak a tiszteletbeli aljegyzői állásra. Halmay 1931. december 16-án keltezett ajánlása szerint „dr. Homyák Béla (ez még a névvál­toztatás előtti időszak - K. K.) egy esztendőt meghaladó idő óta áll városi szolgálatban, ezt megelőzőleg katonai kötelezettségének tett eleget (tartalékos tüzérhadnagy), s jelenleg a helyettes polgármester hivatalában fogalmazási ügykörben működik. Szorgalmával, megbíz­101 B.-A.-Z. m. Lt. IV. VIII. 54.15 - 30. köt. 102 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1924. Honti Béla törzskönyvi lapja 51

Next

/
Thumbnails
Contents