Kapusi Krisztián: Keresztezett életutak. Halmay Béla és Honti Béla miskolci polgármesterek (Miskolc, 2005)

Aktív nyugdíjas évek (1938-1944)

ezt a nyugalmat arra használom fel, hogy kipihent erővel és idegek­kel itt, a tanácskozó zöld asztal mellett tovább dolgozzam szeretett szülővárosom boldogulásáért, jövőjéért, haladásáért, hogy kiérdemel­jem azt a kitüntetést és szeretetet, mellyel városom közönsége a mai napon elhalmozott, hogy életem estéjét a szeretet csillogásával ara­nyozza be. Hogy dolgozzam tovább a mi drága Avasalji Otthonun­kért, a mi drága tűzhelyünkért, hogy segítsek eloszlatni a fölötte fel- tomyosult sötét fellegeket, hogy segítsek egyengetni azt az utat, mely szeretett városunk előrehaladásához, boldogulásához, szebb jövőjé- hez vezet".92 Kétségtelen, hogy a több tekintetben baljós harmincas évek kolle­giális figyelmessége, a szaktudás becse példaértékű az utókor számá­ra. A rendeltetésüknél fogva szikár és hivatali stílussal fogalmazott közigazgatási iratok is képesek visszatükrözni egy-egy korabeli alka­lom emelkedett hangulatának emócióit. Elképzelhető és a mai olvasó számára is megható, ahogyan a hatvanadik életéve felé közelítő, hiva­tali munkában és betegségek szenvedéseitől kimerült Halmay Béla felkészül a végső búcsúra, kiegyensúlyozott örömet színlelve veszi tudomásul az eltelt idő alatt többszörösen kiérdemelt nyugalom kez­detét, legbelül azonban sajgó szívvel gondol megszokott íróasztalára. Munkatársai pedig annyira ismerik és szeretik, hogy nem engedik el végleg az öregurat, keresnek és találnak neki olyan funkciót, amely inspiráló, de a korábbinál kevésbé megterhelő feladatokkal hosszab­bítja meg az egyébként pótolhatatlan szakértelemmel és élettapaszta­lattal bíró kolléga aktív pályafutását. Később bebizonyosodik, hogy nem csupán egyszeri demonstratív pátosz, hanem valódi ragaszko­dás fűzi a város vezetését Halmay Bélához. Évek múltán, amikor már csakugyan semmiféle önös érdek sem jöhet szóba a tisztelet kinyilvá­nítása kapcsán, 1942 tavaszán polgármesteri kezdeményezésre, Mis­kolc Város a tanácsterme számára festeti meg a budapesti Bánovszky Miklóssal Halmay Béla portréját.93 92 B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1903/a. 3kgy/1938. » B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906. 7264/1942. 46

Next

/
Thumbnails
Contents