Kapusi Krisztián: Keresztezett életutak. Halmay Béla és Honti Béla miskolci polgármesterek (Miskolc, 2005)
Tragikus karrier: Honti Béla a helyi közigazgatás első vonalában (1941-1946)
met arattak a hagyományos polgári igazgatás elemei: Lengyelországgal, Csehszlovákiával, Szerbiával, Bulgáriával ellentétben, Magyarországon a Nemzeti Bizottságok jelentőségüket vesztették, nem épültek be a közigazgatás szervezetébe. A fejlődés ezen iránya mégsem eredményezte hosszabb távon a demokratikus formáció dominanciáját, ugyanis a polgári keretek között részben látens, másfelől deklarált diktatórikus törekvések érvényesültek. A Nemzeti Bizottság kommunista tagjai és a párt további képviselői - a Vörös Hadsereg jelenlétéből merített magabiztossággal - megszállták a közigazgatást. Miskolc újjáalakult törvényhatósági bizottsága 1945. január 29-én tartotta az első közgyűlését. Összetételében egyfelől a partizánok és a szakszervezeti képviselők megjelenése, másrészt a korábbi virilisek, vagyis a legnagyobb összegű éves adót fizetők eltűnése okozott változásokat. Honti Béla, mint helyettes polgármester ott volt az alakuló ülésen és 1945. július 24-ig folyamatosan részt vett a törvényhatósági bizottság munkájában. Úgy tűnt, szakértelmére és alaposságára nagyobb szükség van, mint valaha. A romeltakarítás és az újjáépítés megkezdésének koordinálásában Honti Béla komoly szerepet kapott az orosz városparancsnokságtól.140 A nyári szünet után viszont a politikai küzdelem és azzal összefüggésben, a romló egészségi állapota miatt már hiányzott a törvényhatósági ülésekről. Az igazolási eljárás során feddésben részesült egy antibolsevista szónoklat miatt, mégsem akadt (azon kívül, hogy pályája, mentalitása, egyénisége a Horthy rendszerben formálódott) perdöntőén citálható bűne, támadási felülete. Pártpreferencia nélküli tisztviselő volt és valójában ez táplálta az ellehetetlenítését célzó törekvéseket. Korántsem a múlt számított, hanem az aktuális pártviszonyok, paktumok: a kommunistákhoz álló „kisnyilas" igazolásáért cserében azok szemet hunytak az újsütetű kisgazda „imrédysta" évei fölött. Honti Béla színeváltozására egyik párt sem számíthatott, nem volt potenciális káder és a korabeli megítélésében mindez fontosabb szempontnak bizonyult, mint a szakmai felkészültsége. 140 Honti Judit közlése alapján. 108