Kapusi Krisztián: Keresztezett életutak. Halmay Béla és Honti Béla miskolci polgármesterek (Miskolc, 2005)
Tragikus karrier: Honti Béla a helyi közigazgatás első vonalában (1941-1946)
Címe, beosztása egyelőre megmaradt, hivatali helyiségét viszont már 1945. augusztus 27-én átadta a Gálffy polgármestert képviselő Hammer Fidél aljegyzőnek.141 Jellemző, hogy nem volt szükség az iratállomány lajstromos számbavételére, mivel az akták többsége addigra feldolgozásra került, illetve folyamatban lévő ügyintézés alatt állott. Honti helyettes polgármester irodáján nem voltak elfekvő ügyiratok. Felettesei egyelőre talán maguk sem tudták, mi lesz a precíz tisztviselő sorsa. Számukra kapóra jött Honti Béla megromlott egészségi állapota: a törvényhatósági kisgyűlés 1945. december 13-án utólagosan engedélyezte november 5-től 1946. március 5-ig a helyettes polgármester betegszabadságát.142 Igazolt távollétét követően, tavasz- szal még visszatért a közgyűlésbe, 1946. március 16-án változatlanul helyettes polgármesterként jelent meg a törvényhatósági bizottságban. Időközben összeállt, letisztult a félreállításának koncepciója, így az 1946. április 15-ei közgyűlés volt az utolsó, amely Honti Béla közreműködésével ülésezett. Miskolc város közigazgatási bizottsága 1946. május 3-án határozott a helyettes polgármester fegyelmi eljárás alá vonásáról és hivatali felfüggesztéséről.143 Honti Béla már korábban rendőrhatósági felügyelet alatt állt, 1946. január 29-ig, amikor a belügyminisztérium felülvizsgálta és a 305. 544/1945. számú véghatározatával megszűntette az obszervációt. Határozatlanság övezte ügyét. 1946 tavaszán valaminek történnie kellett, a Honti akta ugyanis újra napirendre került a belügyminisztériumban. Április elsején megsemmisítették az alig két hónappal korábbi rendelkezést és az újabb, 313. 973/1946. IV. 15. szám alatt kelt véghatározat Honti Béla további rendőrhatósági felügyeletéről intézkedett.144 A miskolci közigazgatási bizottságnak éppen erre volt szüksége. A helyettes polgármester fegyelmi eljárása és azzal kapcsolatos hivatali felfüggesztése mellett immáron lehetett érvelni, mondván, hogy a „Belügyminister Úr 313. 973/1946. IV. 15. számú véghatározatával dr. Honti Béla h. polgármester rendőri fel141 B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 503/a. 15368/1945. 142 B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 502/a. 100kisgy/1945. '« B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 503/a. 9084/1949. 144 B.-A.-Z. m. Lt. XXI. 503/a. 9084/1949. 109