Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)

mam nem mutattam, igyekeztem jókedvű lenni (már amennyire sikerült), hogy az udvar lakói, akik a kapuban álltak kárörvendő arccal és nézték tragikus kivonulásunkat, ne lássák, hogy milyen rettenetes csalódás ért ilyen fiatalon. Hiszen még gyerek voltam 17 éves.

Úgy éreztem, összeomlott bennem egy egész világ és nem tudok többé hinni sem Istenben sem az emberekben. Összeszorítottam a fogam, hogy föl ne üvöltsék, megmarkoltam anyut és a- put, nem néztem hátra, nem akartam látni azokat az embereket, akik még a kisujjukat sem mozdították annak érdekében, hogy e szörnyű gyalázat elkövetését megakadályozzák.

Tudtam, hogy alig várják, hogy otthonunkat elhagyjuk és egyesek azt kirabolhassák, — ami két nap múlva meg is történt. A „jó” szomszédok feltörték a lakásunkat és kiürítették. Azokkal a szüleim annyi jót tettek: akár pénzre volt szükségük, akár bármi másra, csak hozzánk fordultak. Most mindenért dúsan „megfizettek”.

Gyűlölöm az embereket, elrabolták minden hitemet! Ahogy ballagtunk a szekér után, ami kis holminkat vitte, igyekeztem szüléimét vigasztalni, pedig magam is bőven rászorultam volna. Hálát adtam az Istennek (ha egyáltalán van még), hogy ezt a gyászos kivonulást legalább a bátyám nem látja és megúszta: ettől megkímélte a sors (úgy látszik, vannak még kis örömök). Ö ugyanis ebben az időben munkszolgálatos volt Hangonyban. Valószínűleg ő is tudott mindenről, hogy mi folyik itthon, — de legalább nem élte át.

Nagyon sok család végzett magával, hogy mindettől a sok megaláztatástól megszabaduljon. Talán ők voltak az okosak, hiszen teljesen mindegy, hogy most vagy egy hónappal később: minél előbb, annál jobb.

Három nappal előbb lett öngyilkos dr. Kelemen Ilona, híres orvos-kozmetikus: bár halála után másnap megjött a felmentése, de ez csak fal volt, — hiszen előbb vagy utóbb úgyis elviszik. így, ilyen trükkökkel szedik ki a pénzt attól, akiknek van.

4