Lázár Olga: Életem szörnyű naplója (Miskolc, 1987)
Gondolataim elég zavarosak voltak. Végighaladtunk a Kazinczy utcán: mindenhol az ablakban kíváncsi emberek jelentek meg, úgy látszik, hogy szép látványt nyújthattunk... Gyászos menetünk végre végére ért, megszabadultunk az emberek bámészkodásától, szinte megkönnyebbültem. Hédi és szülei már ott laktak, már csak miránk vártak. Olyan szeretettel fogadtak, hogy a visszafolytott könnyeim végre megeredtek. Boldogok voltunk,hogy ebben a nyomorúságban legalább együtt lehetünk. Itt szüleim kicsit megnyugodtak és Hédi mindent elkövetett, hogy otthonosan érezük magunkat. A bútort — ami fölösleges volt — kipakolta az udvarra, hogy a mi holmijaink is elféijenek (ami nem volt sok). Szinte fájt a szíve az embernek a sok szép drága holmiért, ami az udvarra lett kitelepítve. Nem volt már akkor értéke semminek. Egy volt csak fontos, hogy életben hagyjanak bennünket. A szoba fekvőhelyekkel volt tele, úgy nézett ki, mint egy tábori kórház. A gettó területéről nem volt szabad kimenni, igy élelemről már előzőleg Hédiék gondoskodtak, meg mi is vittünk. A spájz tele volt, elég lett volna három családnak pár hónapra, de később gondoskodtak róla, hogy ne legyen időnk elfogyasztani, — hiszen ő szerintük ez túl szép lett volna. Mikor már beletörődtünk sorsunkba, igyekeztünk humorosan felfogni a dolgokat: ehhez Hédi mamája igyekezett nagyban hozzájárulni, összeszoktunk nagyon, csak az keserített, hogy levelet már sem bátyámtól, sem Gyuritól nem kézbesítettek. Egy szép napon beállított Gyuri. Hédiék tökéletesen boldogok voltak. Már csak az én bátyám és Hédi félje, Imre hiányzott. Titkon reméltem, hogy bátyám (Laci) hazajön. Ez szüléimét nagyon megnyugtatta volna; de a sors kegyetlen tud lenni, ettől az örömtől is megfosztotta őket. így aztán Gyurit becézték ők is. Három nap szabadságot kapott nősülésre. Az a hír járta, hogy az asszonyokat nem viszik ki Németországba, csak a férfiakat és lányokat deportálják munkára. így akart megmenteni. Sokan fiatalok ennek reményében házasságot kötöttek. Három 5
